Férfiregény

A villamosban pattogatott kukorica illat volt, meg reggel, nagyon reggel. A kombináció elég furcsa, inkább mozis, mint hajnali. Álmosan kuporogtam az egyes villamos egyik kietlen sarkában, utaztam a munkahelyemre. Két órát töltök ezzel, van idő gondolkodni... Az Árpád hídnál a neonnadrágos ember ma is furulyázott, egyszer az ő történetét is meg kellene írni. Semmi váratlan dolog nem volt a levegőben, amit nagyon sajnáltam, elég bágyadt és semmilyen voltam. A tavasz nem akart megérkezni és az idén valahogy szükségem lett volna rá. Leírhatatlan vágyat éreztem, hogy valami izgalmas fordulat következzen be. Nem tudnám megmondani mi lehetne az, csak valami, ami kimozdítana a megszokásból, a mindennapos dolgokból. Zenét hallgattam, vannak ilyen tematikus listáim, when I fell guite ugly, when, I thinking over and over és így tovább, na valami ilyesmivel szórakoztattam magam. Utána aztán kicsit szégyelltem magam, mert végül is elégedett lehetek az életemmel, számos más élet sokkal lehangolóbb és unalmasabb, Az enyémet akár jónak is mondhatnám. Ezen felül, ha hiszek a reinkarnációban, akár lajhárként, vagy kavicsként is lehetnék most a Kalahári sivatagban és nem vagyok. Szőke nő vagyok itt Pesten, ez határozottan jobb.

Per Peterson regényét, a Lótolvajokat olvastam. Arra gondoltam, valahogy meg kell hogy örökítsem az élményt, mert azt hiszem nagyon különös és meghatározó volt, nyomot hagyott. Nem azért mert hihetetlen regény, fordulatokban gazdag, vagy titokzatos. Nem. Hirtelen sikerült férfiként gondolkodnom és látnom a világot. Ettől vált érdekes olvasnivalóvá. A világirodalom tele van hangzatos és heroikus nőalakokkal. Anna Karenina, Bovaryné mittudomén. A női lét: életadás, önfeláldozás, szerelem és az ezekből fakadó hagyományos szerepek sokkal kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb dilemmákat és életutakat tudnak elénk varázsolni. Jobban, egyszerűbben megírhatók, az olvasó számára jobban elképzelhetők... A férfi lét az valahogy más. Más síkokon játszódik, más gondokkal. Ebben a történetben rá tudtam erre érezni. Itt meg kéne ragadni a lehetőséget, hogy ezt szavakba is öntsem, nem lesz egyszerű, merthogy olyan egyszerű volt minden. Hideg, sok fa, a lélegzet látványa, befagyott tó, egyszerű faház, motorfűrész, tűzifa. Kimosott nadrág, bögre tej, kutya. Egy apa, akit imádni lehet, aki tökéletes. Egy apa aki eltűnik. Eleinte hiányérzetem volt, nem találtam a helyem a történetben, mint egy fapados repülőgép, színtelen mozi. Sehol semmi érzelmi bonyodalom, nincsen le -fel hullámzás, semmi elemző gondolkodás, töprengés, önmarcangolás aggódás... És akkor megértettem, hogy ez egy színtiszta férfiregény és elkezdtem imádni. Sikerült férfiként látni, láttatni az életet, a kapcsolatokat, az érzelmeket. Nagyszerű élmény volt. Fehér vásznon fekete vonalak - de nem a színtelenség, hanem a tökéletesség, egyszerűség szimbólumaként.

 

A férfi lét eszenciáját mutatja meg a regény. Az erdő, a leendő tűzifa, melyet kemény munkával lehet majd begyűjteni. A ház, a gyakorlati teendők tárháza, melyek férfikéz iránt fohászkodnak, ott kell fúrni, amott csavarozni, a fűrészt olajozni kell. A főhősünk egy idős férfi, aki férfi és magától az. Lehet ez most egy furcsa mondat volt, nem tudom szebben megfogalmazni. Egy pillanatnyi kétely nincs, hogy mennyire valódi, igazi férfivel állunk szemben. Nem kell mellé női szereplő, anya, feleség vagy szerető, hogy érezzük mennyire férfi. Így, magában is az.

Azt hiszem valahol itt alakul a válasz a sok kétkedésre, hogy az emancipált nő mellett hová lett a férfi. Sehová, megvan, meglelte önmagát. A feminizmus esetleg kivégezte a férfit, de nem, nincs itten semmi gond, csak kellett egy lélegzetnyi szünet, hogy meglegyen az új ritmus. Nincs verseny, nem lehet verseny, az értékek, az adottságok egyenrangúak, csak mások. Már nem egymástól vagyunk azok akik. Nem nőtől férfi a férfi, és nem férfitől nő a nő, ez már nem egy meghatározó feltétel. Elsősorban önmaguknak kell megfelelni az embereknek, önön elvárásaiknak eleget tenni, megvalósítani valamit abból, amit elvárnak maguktól. Mindegy, hogy nők vagy férfiak. Így tudnak már más szemmel egymásra nézni. A világ átalakulóban van, a nemi szerepek és feladatok is, a kapcsolatok is. De probléma nincs, legfeljebb megtorpanás. Megtaláljuk egymást.

Chris Cornell meghalt, még inkább öngyilkos lett, ami tovább rontotta a kedvem. Szép, tehetséges ember, ráadásul úgy volt tehetséges, hogy fel is tudta használni azt - mégis elpusztította magát. Ilyen alattomos a depresszió, a lelki betegség.

Valami hasznos legyen a mai írásomban is. Találtam egy igen kellemes idézetet a zsák állatról: "Az ifjú zsákállat a tengerben kóborolva keres egy megfelelő sziklát vagy koralldarabot, amire rátapadhat, és azt az élete otthonává teheti. Ehhez a feladathoz van egy kezdetleges idegrendszere is. Amikor megtalálja a helyet és gyökeret ereszt, már nem lesz többé szüksége az agyára, úgyhogy megeszi. (Ez olyasmi, mint egy állandó kinevezés a tudományban.)" Én még tudnék felsorolni néhány helyzetet, amikor ez bekövetkezik az élet során. El lehet gondolkodni.

A tanárúr

Trump száz napja elnök. Olvasom, hogy kicsit elpilledt szegény, azt hitte egyszerűbb lesz elnöknek lenni, és nem kell majd annyit dolgoznia. (Ezt honnan vehette?) Csalódott azonban ebben, és még autót sem vezethet. Amire végképp nem számítottam, hogy némi párhuzamot fedezek majd fel Trump és közöttem. Én is azt hittem, egyszerűbb lesz majd a férfiakkal és én sem vezethetek autót, mert el kellett adni. Ez van. A hasonlóság itt véget is ér, amit nem bánok, trump színű hajhoz nagyon nehéz felsőket találni.

Még nem lendültem be teljesen, semmi tudományos felfedezés nem csigázott fel, hogy beszámolnák itt róla. A politika megrázó, de azt most hagyom. Olvasmányaimról tudnák még írni, de azt sem fogok. Egy márciusi tikkadt szürke estén, amikor csak a bogarak és az egerek mozogtak, meg a szomszédok, bevackoltam magam egy takaróba, és mellesleg ismerkedtem. Egyedül voltam a lakásban, gyerekek a nagyinál voltak legeltetésen, illetve generációközi egyeztetésen. Szépen pihenősen elterültem, és a szociális helyzet alakulásáról olvastam egy összeállítást, amikor rám kattintott egy kedves ismeretlen.

dbb834dc0611511f00888c92906b4e76.jpg

Történt már ilyen elégszer, egykedvűen vártam az első megnyilvánulásokat, bemutatkozó mondatokat. Valami különleges éghajlati viszonyok lehettek, mert jó volt, kedves, okos, kellemes - végre. Biológia és magyar tanár egy budapesti szakközépben. Jelenleg nincs párkapcsolata, nem csak délelőtt lehet üzenni neki és nem kell titkolózni, sőt hétvégén is lehet vele beszélgetni. Egészen fel voltam dobódva, sőt dobálódva. Továbbá teljesen kész és normális mondatokat írt, nagybetűvel kezdve és ponttal a végén. Egyetlen egyszer sem kérdezte meg, hogy szeretek e állva, esetleg liftben szexelni. Nagyszerűen éreztem magam. Randit akart, és azt is hogyan: egy kávázóban! Nem a hentes bolt előtt, vagy a nyugdíjbiztosító lépcsőjén. Álompasi, de bizisten. Aznap este, könnyű szívvel feküdtem le, vannak még reményt adó esetek még ezen a nyomorult oldalon is. Igaztalan voltam és savanya. Nem szabadott volna. Lám, lám.

A randit mindjárt másnapra beszéltük meg, merthogy minek húzzuk az időt. Ismerjük meg egymást, hiszen úgyis a valóság a lényeg, nem cset, meg a levelezés. Egyetértettem, meg még szabad is voltam, nem kellett az időmet annyira beosztani.

Másnap szakadt az eső. Nincsen siker megpróbáltatások nélkül. A III. kerületben meneteltem a felhőszakadásban, a Fő tér irányában. Ez egy cuki része a kerületnek, valamiért a panelcsomag közelében hagytak egy kis üde foltot a múltból. Itt kellett találni egy kávézót. Ez meg is oldódott könnyen. Én értem előbb a tetthelyre, de ezt meg is beszéltük, mert hogy én végeztem előbb a munkahelyen. Vettem egy kávét magamnak és várakoztam, kicsit izgatott voltam. Szerettem volna, ha tetszik majd, meg ilyenek.

A terem végében író olvasó találkozó volt író bácsi, és sok olvasó néni. Ez a történet szempontjából teljesen érdektelen, csak olyan aranyosak voltak, aztán megemlítem. A tanár úr megérkezett. Végtelen zavarban volt, az esernyőt nem tudta összecsukni, a telefont háromszor kiejtette a kezéből és így tovább. Segítségére siettem, én is gyorsan fellöktem egy két dolgot és leejtettem a táskámat, így már sokkal jobb lett a helyzet. Mondtam neki, hogy vegyen ő is nyugodtan egy kávét és üljön le. Amíg megvette a kávét, addig megnyugodva tisztáztam, hogy rendben van az ember, tetszik nekem.

Elkezdtünk beszélgetni. Ide, oda ment a dolog, kérdezett, válaszoltam, majd ő mesélt magáról, megint én. Teljesen normális volt minden, olyan üde, emberi. Egyre inkább elkalandoztunk: történelem, irodalom miegyéb. Már Hitler hatalomra jutásánál tartottunk, amikor hirtelen megkérdezte, hogy akkor velünk mi lesz? És elnézést, de ez nem Hitlerről jutott az eszébe, hanem csak úgy. Mi lenne, mondom, hát alakítjuk a dolgot, találkozunk megint. Ezzel ő is egyetértett. Kiderült, hogy közben el is múlt az idő és már tökre este van, úgyhogy futás hazafele. Egy darabig együtt villamosoztunk, a végén puszi és kedves integetés. Öröm volt ez az eső, de tényleg.

Elalvás előtt még kicsit azon töprengtem, nem voltam e megint túl értelmes, miért kellett nekem minden témáról beszélni, meg véleményt mondani. Nem szeretik ezt a férfiak, de aztán csak mosolyogtam, de hát jót beszélgettünk ő is élvezte, ez egy értelmes ember. Meg különben is, az vagyok, aki vagyok.

A következő randit pár nap múlvára beszéltük meg, hogy egy kicsit lazább helyen egy kocsmában találkozunk és majd borozunk. Nosza tehát vártam a jelentkezését. Nem kellett sokat várni, már másnap írt nekem, mégpedig sms-t. Éppen egy telefonhívásban voltam munka jelleggel, amikor érkezett az üzenet, idézem: "Szia nekem jó a péntek, ha gondolod eljöhetsz hozzám"

Néztem hosszan a betűket és mindenféle játszadozott az agyamban. Nem ezt beszéltük meg, ember, nem ebben maradtunk, sőt ez meg sem lett említve. Most mit reagáljak erre, azzal kapcsolatban is már kioktattak hogy én magam helyezem el magam valamiféle polcokon, meg mifene. Vadászat, és így tovább, nyilván a felesleges körök futása is gagyiság, de.... Most mi a fenét írjak vissza? Tépelődtem vagy három órát, közben munka is volt nem is tudtam figyelni az egészre. Végül ezt válaszoltam: úgy emlékszem egy kocsmát beszéltünk meg...

13590395_10154202635753614_2421405548508383213_n.jpg

Ok, mehetünk oda is, majd keresek valami helyet és jelzem -

írta pár perc múlva. A megfelelő kocsme fellelése elhúzódott, még most is tart. Soha többé nem jelentkezett. Nesze neked Hitler hatalomra jutása, meg a német választások. Már megint sok voltam, a fenébe. Lobotómia, ez kéne már nekem.

A francia választáson, Macron nyert, nagyon szerencsés szerintem ez a fordulat. Én ennek a lehetőségnek szorítottam. Külön érdekes, hogy Macron felesége 24 évvel idősebb nála, valami elképesztő történet. 15 éves korában ismerte meg, az akkor már 39 éves, három gyermekes asszonyt. Majd kijelentette neki, hogy úgyis feleségül veszi, és tényleg. Ha úgy vesszük, be tartja az ígéreteit, mint látható, ez akár még érdekes politikusi tulajdonság is lehet, de mindenképpen eredeti. Izgalmas lenne, ha ezt elmesélnék, ezt a love storyt, hogy ez mi? Hogy volt ez? Reméljük lesz belőle egy amerikai film, vagy online sorozat. Amúgy ám a franciákat ez egyáltalán nem zavarta össze, már ez a történet, megválasztották, mert jónak találták. Ennyi. Lenyűgöző, semmi előítélet, kioktatás, megmondás. A vén tyúkos hozzászólások inkább kelet európai térfélről jöttek.

A presszó

Van néhány szösszenet, amely az ínséges billentyűzetmentes szomorúság során keletkezett, azokat próbálom összerázni valami egésszé.

2017, sehogy nem akarok ráhangolódni az évre. Feltételezem számmisztikai magyarázata van, az évszám végösszege 1, ami ugye semmi jót nem jelent. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gyerek kólát öntött a laptopba, szóval még írni sem lehet. (közérdekű közlemény) Siralom.

A terveim azonban nem változtak, férfit akarok magam mellé, valamint el akarok utazni Berlinbe. Nincs új a nap alatt. Még azt a felfedezést tettem, hogy -5 fok alatt nem működöm, legalábbis eddig, ebben az évben. Teljesen megállt bennem az élet, nincs gondolatom, szürke vagyok és egy helyben ülök vagy állok. Nem szeretem. Rémesen szomorú progmetált hallgatok, az sem az a feldobós fajta.

Megyek a kávézóba, halkan potyog a hó körülöttem, az ég sötétszürke. Az emberek lehajtott fejjel torlódnak a kásás úton. A fejemen kívülről sapka hatalmas bojttal. A fejemben belülről zavaros gondolatok. A kávézóban egy férfivel fogok találkozni, szereti a metálzenét és egy ír akusztikus zenekarban játszik. Barna hajú 173 cm magas. Mit várhatok ettől a kombinációtól? Ez az, amin egyáltalán nem gondolkodtam. Szimpatikusnak tűnt. Megnézem, ennyi volt az elvárás. Éppen az imént hívott, hogy már ott van, mondtam menjen be, ne álljon már a hidegben. Most fordulok a kávézó elé. Nem ment be, ott áll az ajtóban.

- Szia - mondja.

- Szia - nézem az embert, továbbra sem gondolok semmit, - talán menjünk be mit gondolsz? Igen igen, mondja.

Leültünk egy asztalhoz. A kép amit látok a valóságban, nem az a kép, amit eddig láttam, valami egészen más, de ezt már teljesen megszoktam, volt már ilyen. Nagy gyakorisággal az ember akivel beszélgetek, és akiről fényképet kapok, az egész más. Ezen már annyit nem is kell agyalni. A kulcs a személyiség, az vajon áthidalja-e az előzőből fakadó esetleges csalódást. Ezt fogom most akkor kitapasztalni, hátha.

Kávézunk és mesél mesél. Vidéki fiú, de már pár éve itt él a városban, imádja a gitározást ezért három együttesben is játszik, emiatt nincs ideje egy valódi kapcsolatra (értem csak dugni szeretne). Részletes leírást kapok az egyes zenei formációk programjairól és az ő szerepéről ezekben (zseni, pillanatok alatt összedob egy top listás számot). Majd megtudom, hogy női rokonai, anyukája nagynénije, keresztanya gyakran csomagolnak neki, mert ugye köztudott, hogy a városban nehéz élelmiszerhez jutni. Ha, már így van, akkor ezeket meg is kell ennie, ami, hát meglátszik most rajta. (rövid indoklás a kép és a valóság közötti eltérésre) Ja, és pókjai vannak, ez a házi kedvenc. Itt egy gyenge kísérletet teszek, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe, és megemlítem, mintegy mellékesen, hogy nekem macskám van. Azonban ez az információ, mint érdektelen, elporlad a légtérben, megtudom a hét pók történetét, mikor vette őket és melyik mit eszik, valamint mikor vedlette le a bőrét vagy milyét. Van szelíd pók és dühös pók, de a szelíd pókot sem lehet sokszor kézbe venni, mert bármikor megdühödhet és onnantól a dühös pók kategóriába tartozik. Renget pók elfér egy lakásban - mondom erről én is tudnék mesélni - de csak mosolygott és elmagyarázza, hogy hány köbcentire van szüksége egy póknak és van, hogy napokig meg sem mozdulnak. Egyszer azt hitte meghalt az egyik, de aztán megnézte a gugliban és halott pók összegömbölyödik és furcsa alakzata lesz és a lábai nagy valószínűséggel az égnek merednek. Ebből tudta, hogy mégsem halt meg a pók, csak ül. Továbbá most még munkát is keres, mert összeveszett a főnöke fiával, ebből kifolyólag bizonytalannak érzi helyzetét a cégben, (pedig tudja jól, hogy pótolhatatlan) szabadságra sem nagyon engedik, akkora nagy a szükség rája. További információ, anyukája egy bohókás néni, aki már egy metál koncertre is elkísérte.

Észrevétlen megnézem az órámat, tényleg nem akarom megbántani, de úgy éreztem egy óra idő az méltányos lesz erre. Arra gondoltam ennyi elég egy első randiból. Kérdeztem, hogy érzi kifizessem a kávét, mit szeretne. (voltak itt már bonyodalmak) Alaphelyzetben nem volt baj vele, csak nekem valahogy nem ragadta meg a fantáziámat. Nem éreztem semmit, vagy némi bágyadtságot, egy randival több, végül is nem rossz, de nem is jó. Ez sem jött össze igazán. Megpróbálom új alapokra helyezni ezt a keresgélést. Úgy látom én ezt: megint tettem egy lépést, hiszen előbb utóbb lesz valaki megint. Lépteim alatt rotyog a frissen esett hó, távolodok a kávézótól. A telefon megzizzent, üzenetet kaptam, nagyon tetszem, szeretne velem szeretkezni. Nézem, így okos telefonon leírva, fehér háttér, zöld felhőcske. szeretkezni. Régen használtam ezt a szót, ahogy így nézegetem újabb üzenet érkezik: szombaton 14-17 óra között ráér, tudna fogadni a lakásán. Puff, gondolom ott lehetne "szeretkezni", miközben körülöttem pókok ülnek és gondolkodnak. Szép péntek este van. A hó tovább potyog a szürke égből.

Update: a randi után még tovább leveleztünk, nem akartam csak úgy elvetni, mert végül is nem tett rám igazán rossz benyomást és hát ugye, meg kell ragadni az alkalmakat, harcolni kell minden potenciális férfiért. Némi küzdelem után kiderült, hogy csak szexet szeretne, sajnos nem tud, tényleg nem tud semmilyen energiamorzsát sem erre a területre biztosítani. Inkább ül a számítógép előtt és órákig levelezget nőkkel, az ügyben, hogy nincs erre ideje, csak egyet akar dugni és értsék már meg végre. A minap megint jelentkezett, hogy nem gondoltam-e meg magam.

Sajnos nem.

 

Vallomás

Lehet ítélkezni egy email cím alapján? Minap beszélgettem egy férfival - ez ilyen hagyomány nálam -  kérte, hogy térjünk át a levelezésre. Még nem sok szót váltottunk, de legyen mondtam:  napkirályfia@ mondta, nem napkirályfi, hanem fia, ne keverjem össze. Az ismerkedés valahogy ezen a ponton megakadt, ez volt az a lépcsőfok, ahol én már nem mentem tovább. Nem tudok bővebb magyarázatot adni, talán a telihold tette, vagy a horoszkóp, nem tudom. Szélirány? Olyan bánatos lettem, vagy sok lett már, meghatározhatatlan. Napkirályfia. Oké, mondtam kleopatraarabokvedelmezoje@ ról várd levelem. Majd megittam egy pálinkát és lefeküdtem. Ez volt egy tömör bevezető.

14088454_1252943431417753_2289531004294071524_n.jpg

Olyan valami létezik, hogy az emberből kiveszik minden írói hajlam? Ugye nem, csak valami átmeneti betegség ez rajtam, legalábbis szeretném. Ezt csak idevetettem, nem igazán komoly a gondolat és nem is ez a tárgyalás. Az most jön.

Válságos időket élek. Be kell vallanom itt valamit, saját magamnak, meg a nagyvilágnak is. Ezt a blogot pár éve írogatom és főleg arról szól, milyen szédületes élményekben részesültem, miközben férfivadászatba bocsátkoztam. A valóság nem teljesen ilyen. Az élmények, tapasztalások megvoltak, de én végestelen végig szerelmetes voltam egyetlen egy emberbe, rövid kihagyások kivételével. Mégpedig nagyrészt reménytelenül. A blogot is akkor, és azért kezdtem el írni, mert ez a kedves férfi éppen kidobott. Azt kell mondjam sajnos csak átmenetileg. Az egész történet sanyarú, mint az éretlen citrom, vagy mint az úttesten szétlapított füge.

Az elbeszélés évekre nyúlik vissza, ha valaki szeretne egy papírzsepis, szerelmi történetet itt most elolvasni naplementével és rózsaszirmokkal, az nagyot fog csalódni. De még csak valamiféle hapiending is hézagos a történetben. Semmi pozitív fordulat, amerikai történetépítés. Lúzertörténet, úgy ahogy van. Megpróbálom összefoglalni. Nem lesz könnyű, mert az ember hajlik a magyarázkodásra, részletekben való elveszésre az önsajnálatra és úgy egyáltalán, a nyálas érzelgősségre.

Az embert társkeresőn ismertem meg, ha a mai eszem van akkor, ami nem volt, egész másként alakul a történt. Gondolom én, most, a mai eszemmel. Akkor azonban nem a mai eszem volt, hanem az akkori, ez remélem elég zavaros mondat volt. Meg ugye a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, ebből a csodálatos origóból induljunk ki. Egy villamos megállóban találkoztunk, onnan ismertem fel, hogy ez most egy nagy találkozás, hogy megbotlottam, ez az amerikai filmekből ismert, ikonikus jel, arra nézve, hogy itt most érzelmi jelentőségű részhez értünk. Több filmből is tudjuk, hogy amikor a nő hanyatt esik, vagy hülyén vihog, esetleg tűsarkúban fut, megbotlik, ráönti a kecsapos krumplit a férfi nadrágjára, akkor értelmileg labilis állapotba került, esetleg szerelembe esik éppen, vagy a női princípiumokat valósítja meg. Tudom, ez azért túlzás, mármint a szerelem, de megilletődtem, ezt állíthatom. A találkozást másik találkozás követte, csók és egyéb kellékek. Valamint csetelés, főleg az. Ezek anyaga egy régebbi típusú számítógépet színültig megtöltene. Több ezer oldal, egyszer lementettem és átalakítottam world dokumentummá, innen az adat. Ezt miért tettem nem tudom, egyszer sajtot is próbáltam készíteni, meg makramét, néha vannak megmagyarázhatatlan kilengéseim és próbálkozásaim. Szerelembe, a találkozáshoz képest, fél év múlva estem. Percre pontosan tudom, egy áprilisi napon. Csütörtök volt kb. fél egy, na ekkor történt. Emlékszem, egyik pillanatban még csak ültem az íróasztalnál, a következőben, meg szerelmes lettem. Ilyen ez. Közben küldött nekem egy zenei anyagot, amelyben zongoráztak. Ez volt a vízválasztó, ha lehet ezzel a szóval élni, ebben a helyzetben, én meg voltam a partra vetett hal. Ez a kapcsolat nagyon szerencsétlennek bizonyult. Kapcsolatnak is alig nevezhetjük, bár mivel mindketten ezzel a szóval illettük, talán mégis megkockáztathatom ezt a kifejezést.

1003400_1020719971333652_3059581635564044584_n.jpg

Egy év vergődés után, egy fáradt októberi napon, az ember azt írta nekem hogy elég lesz ebből. és tényleg. Már korábban is elég volt, de addigra meg már biztos, ezt azonban senki nem tudta, nemhogy én. Sírtam rítam, elkezdtem blogot írni, hogy aztán pár nap után ugyanott folytassuk csak immáron levelezés formájában. A levelek is több kötetnyi anyagot biztosítanának az érdeklődőknek, de ehhez ugye legalább az egyikünknek valamiféle celebnek kellene lennie, vagy hadvezérnek, vagy valami ilyesmi, de erről szó nincs. Képzeljék el Rákóczi összes levelezését a bujdosás alatt, és azt szorozzák meg öttel, valami ilyen mennyiség. Igen unalmas levélkék ezek, a legtöbbször előforduló szó, a miújság. Mi ez már kérem? Ez ment hosszabb rövidebb szünettel, egészen a múlt hétig. Mondjuk tavaly már alig találkoztunk meg alig is írtunk, jól kigyógyítottam magam az egészből. Nagyon erős önszuggesztió és hidegvizes borogatás, valamint egy váratlan szerelem segített ebben. De és akkor idén újévkor, valami gyengeség kapott el, mondhatnám rés a pajzson, és meglátogattam. Na ezt nem kellett volna, sikkantana fel most valami kapcsolati tanácsadó, vagy egy okos nagynéni. Ezek nem álltak akkor aznap a rendelkezésemre. Meghívott, elmentem, így ennyi. Az ember elméje beteg, az egyszer biztos, legalábbis az enyém és könnyedén átadja a helyet a szívnek, ha mondhatok efféle lapos hülyeségeket. A szívem újra bevezényelt a sötét susmuserdőbe. Olyanokat képzeltem, balga, naiv módon, hogy izé, most minden más, hát milyen aranyos már. Hülye. Azért kicsit már fejlődtem és pár hét lobogás után, már léptem is. A szívem darabokban. Ahogy a melankolikus lányregények végén szokott lenni. Kisprobléma, hogy én meglett asszony vagyok, szóval.

Joggal merül fel a kérdés, hogy de miez, miez? A válasz igen nehéz lesz, mert szinte nincs is. Ez nem matematika, vagy fizika, hogy pontos képlettel és számsorral reagáljam le a kedves érdeklődőt, sőt még vektorokat sem tudok hozzácsatolni az ábrához. Ábra sincs. Az embernek van/volt egy másik kapcsolata is, mely vidéken zajlik. Emberem lélekben sérült és még másban is, de ezt most hagyjuk. Viszont egyébként kecses és okos, mely tulajdonságai elegendőnek bizonyultak, arra, hogy beékelődjön szívembe. Na meg a büszkeség (enyém lesz, ha beledöglök is), amely nagyon rossz tanácsadó. Aztán a belefektetett energia visszaszerzésére irányuló újabb energiabefektetés és így tovább. Hevenyészetten írom mindezt le, mert nem örülök az egésznek, és nem is tudom megmagyarázni, főleg a saját motivációmat. Akart is, meg nem is. Vívódott a kényelem és a kihívás között, sejthető, hogy ki nyert. A kényelem. A több néhány sikertelen próbálkozás, hogy behelyettesítsem őt egy tényleges valódi férfiemberrel, a néhány roppant kellemes élmény, találkozás, mély pillanat, ami hozzákötött, a bánat, a vergődés, mindezek együtt egy olyan érzelmi síkot hoztak létre ártatlan lelkemben, mely egyszerűen lepattintotta a férfiak közeledését és kedvetlenné, informálissá tette az én bizodalmamat és elvárásaimat más férfiak iránt. Ha valami éppen össze is jött, az bosszú volt, vagy bánatos felelet az említett ember tetteire, viselkedésére.

A kilábalás bő egy éve kezdődött. Már leépítettem, elfeledtem, üdén szabadon elmentem egy koncertre, és azonnal, de azonnal szerelemre fakadtam. Egy kellemes élményt kaptam ajándékba, egy fél éves boldogságot. Ez lehetett volna egy jel. Ebből meg kellett volna értenem, hogy ez akaszt engem. De nem, én még egyszer meg akartam mártózni ebben a wasabis, érzelmi pocsolyába. Egészségemre.

Jó hírem van, lépek tovább. Most aztán tényleg. Jöttem haza, néztem fel a szürke égre, és láttam ahogy elszáll, mint egy nagy lufi. Ott libegett és egyre kisebb lett. És nem akartam utánanyúlni, meg sem mozdultam.

Legközelebb a férfi ing történetét írom meg, vagy valami hasonlót.

A tavasz első napja

Rám sütött a nap, ennyit a jó dolgokról. Hosszú tél volt, úgy határoztam elmegyek aludni, mint a medve, be a vackába. Az élet megrekedt, csak munka meg sötétség volt, aztán arról meg már mindent elmeséltem. Újdonság: A gyerek beleöntötte a kólát a laptopba, ezzel véget is ért írói karrierem. Eleinte persze még nem gondoltam ezt, reménykedtem, hogy ez a probléma nem a világvége, beadom egy szervizbe és megjavul. Aztán azonban kibontakozott előttem az apokalipszis, a szervizes fiú unottan pöccintett az újával és közölte - egy kanál kóla gyakorlatilag szét marja a laptopot - helyrehozhatatlan károkat okoz, megsemmisíti, bevégzi, kinyírja, de javítani nem érdemes, kidobott pénz. Nem értem ezek után miért gond az atomhulladék?! Csak le kéne önteni kólával oszt annyi. Erre az összefüggésre még senki nem jött rá, ergo ezzel is lehetne foglalkoznom.

images_4.jpg

A férfiakkal is visszafogottabban bukdácsoltam, fene tudja annyi már a laza ember, hogy inkább lemondtam én mindenről. Társalogtam, hogy egy ilyen magasröptű kifejezést használjak. Mindenki laza kapcsolatot keres, illetve dugni szeretne elméleti síkon, de valahogy úgy, hogy azért semmi, de semmi erőfeszítést ne kelljen tenni. Ő ráér szombaton 14 és 17 óra között, aki akar odamehet, esetleg meg lesz dugva és kész, neki több energiája nincs erre a témakörre. Ha így összejön akkor lesz nemi élet ha nem, hát akkor alszik egyet. Gondoltam magamba, részemről nem lesz neked semmi életed, azért mindent megspórolni nem lehet, én legalább így látom. Egy másik kedélyes férfi is nagyot alakított, azt mondta azért keres idősebb nőt, mert azok tudják hol a helyük. Nekem ez nagyon békebeli mondat volt, felélesztette bennem a hamvadó femináci szellemet, vagy mit, olyan undok féle lettem tőle. Még ha tudom is a helyem engem ezzel ne szembesítsen senki. Meg nem is kanos most - mondta aztán hát ez van. Ennyi romantikát már nehezen tűrtem, beleállt a nyakamba, nehezen forgott. Inkább Sedlacek jó és rossz közgazdaságát olvastam. Valaki itt meglebegtette, hogy biztos megtaláltam az igazit, végül is igen, lett egy macskám.

Amúgy a könyv nagyon tetszett, megkedveltem a közgazdaságtant pedig eddig ellenszenvvel voltam iránta. Ez amúgy teljesen érthető, hiszen téves szempontból vizsgáltam, mint a tudósok és halandók többsége az elmúlt száz évben, merthogy ugyanis valami egzakt tudománynak vélték, ami marhaság. Teljesen kihagyták belőle, hogy emberek a résztvevői, akik olyan kiszámíthatatlanok, hol dolgoznak a pénzért mint az állat máskor meg inkább alszanak, vagy a barátaikkal fecsegnek és azt is ugyanolyan fontosnak vélik. Megint máskor rosszul érzik magukat attól hogy becsapnak valakit, vagy hogy eszelős a kamatot számolnak fel, meg ilyenek. Ideje tehát az erkölcsöt és a pszichét is bevonni ebbe a tudományba.

Nem tudom mi lesz, most kicsit hozzájutottam géphez, de a laptopot továbbra is marja a kóla megállíthatatlanul. én mondjuk nem látok belőle semmit a gép működik csak pár betű használhatatlan, viszont azok is nélkülözhetetlenek a bloghoz... szomorú vagyok.

cucyg-cxiaatods.jpg

Karácsonyra hangolódva

Szülői eredmények törtek a magaslatokba az elmúlt napokban, hiába minden területen osztatlan sikereket érek el. Nincs itt mit kertelni, cukorborsó az élet. Annyira megkönnyeztem a történetet, hogy kénytelen vagyok itt is elmesélni, mert ami jó, az jó, na. Történt pedig, hogy a gyermekem, feladatot kapott az iskolában, mégpedig a hittanórán. A feladat igen egyszerű, ám de bájos volt: kis dramaturgiával és rendezéssel varázsolja már oda a gyerek a karácsony estét az osztályterembe, úgy ahogy otthon lenni szokott. Had kukkantsanak bele, az aranyos emberek. Csodálatos feladvány, nagyon jó pedagógiai ötlet és más egyebek. Az osztálytársak játsszák a szerepeket, a családtagokat, a gyerek instrukciói alapján.

10625082_805611026148612_2913850890367163221_n.jpg

Kislányom tehát nekiveselkedett a feladatnak. Rövid kitérőt tennék és előzetesen, dióhéjban elmesélném, nálunk hogy alakul az ünnep. Nagy ebédelés, mákos guba, sóba vízbe bableves és így tovább minden korán, időben, majd a család jelentős része átvonul a moziba. Addig én, mint Jézus, meghozom a fenyőt, alá tolom az ajándékokat, elindítok valami nagyszerű karácsonyi muzsikát, és mit sem sejtve elszenderedek egy félreeső sarokban. Addigra, ez utóbbi rész, teljesen spontánul sikerülni is szokott... A család hazaér, döbbenten tapasztalja, hogy míg anya szunyókált, teljesen váratlanul, megtörtént a varázslat! Ott áll a fa, feldíszítve! Felébresztenek, én is kellőképpen elámulok, leeseik az állam, meg még más elképedéseim is vannak, majd szétosztjuk az ajándékokat. Ezen gyermeteg kalandjátékot, még most is leszerepeljük, holott már mindenki tudja a mögöttes huncutságokat.

Na most, leánygyermekem, ebből a fordulatos és részletgazdag történetből azt a pillanatot ragadta meg, amikor ülnek a moziban. A táblára felírta: Star Wars - ezt nézték tavaly, majd megparancsolta a szereplőknek, hogy a padból nézzék a táblát. A hitoktató, azonnal véget vetett a galád jelenetnek és szánakozva figyelte gyermekemet. Édes kicsi bárány, hát hol itt a szeretet, az egymásra figyelés, meg a meghittség, ó eltévelyedett lélek a sivárság kriptájában, öleljelek keblemre. A gyerek ezt már annyira nem akarta, mondta, hogy ő csak nem akart túl sokat gondolkodni. Itthon aztán elmesélte, hogy így esett a dolog, mondtam is neki, hogy hülye vagy fiam, hát így járatod le anyád, miközben kilószám vonszolom fel a fenyőt titkosan, és az egyéb dolgokat meg se említem, de és legalább a kuglófot említetted, amit sütni szoktam, á mindegy?!...

Még a végén a nyakamra jön a gyámügy is, te jóságos ég, gyerekridegtartás... Szeretetünnep, amúgy nagyon várjuk, lesz megint sztárvársz ugye, megvarázsolom a fenyőt, ahogy szoktam, kuglóffal és ajándékokkal és megint elfütyüljük a dzsingel belszt is, tisztára hagyományosan.

Összetört álmok

Az idő töretlenül halad előre, már mindjárt megint szeretetünnepelünk. Sok minden történik körülöttem, rengeteg az esemény, meg akció, csak pénz, meg férfi nincs. A minap egy véletlen beszélgetés során kiderült, hogy nem csak én vágyódom ilyesfajta történésre már, hogy esetlegesen egy férfi mellett aludjam, hanem sőt más nők is hajlanak erre az élményre, érzetre. Gondolok itt a magamfajta, egyedülállóra. Mi, a társadalmi hasznosság peremén tengődő, idősebb és problémás, gyerekkel és más "púppal" megzavart nők, akik azonban mégis élünk és vannak érzelmeink, sőt libidóval is rendelkezünk. Mi bioszövetek, az összes előítélet és megvetés ellenére, még úgy időnként szeretnénk valamit, vannak vágyaink. Elképesztő makacsság ez! Leggyakrabban mi magunk is fejlehajtva állunk, zokszó nélkül elvagyunk, csak időnként csap belénk ez a félelmetes erő, hagy basszus azért én még nő vagyok! Aztán újfent elporlad ez az érzés, és csak egyszerűen végezzük a dolgunkat tovább. A gyereket visszaadni nem lehet - bocs a kifejezésért. Az életet újraélni sem lehet, ebből kell kihozni a maximumot, már ha lehet.

pic-lg-broken-dreams.jpg

A konyhában teáztunk, amikor is hasonló paraméterekkel rendelkező kollegina (biológiai selejt, problematikás életút - gyerek, érzelmi anorexia) elpityeredett. Van szeretője, mivel ez a leginkább járható út az irányba, hogy némi érintést és egyéb illúziót begyűjtsön az ember. Nos a szerető belengette, hogy egy éjszakát most Klárikával tölt (ez egy kitalált Klárika persze, ahogy kell). Klárikának aztán beindult a fantáziája, micsoda éjszaka lesz és együtt, este iszogatnak majd és reggel közös kávé, meg forró éjszaka végre a csini hálórucit is felveheti... Kinyílt a mesekönyv alaposan. Több alkalommal is vissza-vissza tért az eseményhez. Esetleg vacsorát is csinál - ezen tépelődött. A nagyszerű ábrándozás Tibi telefonjáig tartott.

Tibi, amikor telefonált, hogy megbeszéljék a részleteket, a következő remekbe szabott és tömör forgatókönyvet adta elő: Éjfélkor érkezem, meglépek a munkáról tudod, éjszakás leszek, legkésőbb négykor el kell jönnöm, hogy fél ötre visszaérjek, aztán hatra meg otthon kell lennem, de hát tudod... Egy világ omlott össze.

Klári tehát megkövülten ült a finom szívecskés teabögrével, a remek formatervezett H&M gatyóban és megpróbálta sztoikusan elviselni a csapást. Könnyáztatta szemekkel pislogott reám, te most érted ezt? - kérdezte - Ez mitől együtt töltött éjszaka, szerinted?

Szomorúságomat, csak fokozta, hogy ma Magyarországon minden harmadik 15 éves fiú funkcionális analfabéta. Mi lesz velünk?

Bocsáss meg, nem így akartam

Az élet merengve megy tovább, hamarosan megtudjuk ki lesz az USA új elnöke, ami egy hosszas, tudósok, pszichológusok és lélekgyógyászok, netán szociológusok figyelmére méltán igényt tartó, periódus végét jelenti. Van egy érzésem, hogy szopórolleres a dolog, az amcsik túlhúzták magukat. A megtört fehér ember, ugye. Lehetséges, hogy meglesz az első nyilvánvalóan bunkó, elmeroggyant elnök, vagy az első női elnök, akinek e miatt akár még örülhetnék is, de valahogy erős rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. (Közben az idő kereke nem állt meg, az elmeroggyant győzött a boszorka felett) Mindenképpen történelmi napokat élünk, ezt kedves miniszterelnök urunk is megerősítette, úgyhogy teljesen biztos is vagyok benne. Ami engem illet szeretek történelmi időket élni - hamarosan Barcelonába utazom pontosan 5 óra múlva és gyakorta elfog az elmebaj az örömtől, legalább e téren van valami hepinesz. Az elnök választás kapcsán még egy felhőtlen megfigyelésem volt, a 69 éves Hillary vénséges öregasszony boszorka, míg a 70 éves Donald, hát az egy fess legény, egyes vélemények, kommentek szerint, ennyit a viszonyításokhoz. De legjobban Veles egy macedón városka profitált  az egészből, ahol 140 Trumpos hírportált működtetek, ebből élt már az egész város, mindenki álhíreken agyalt, ezen töprengett - #therealamerica #justicefortrump stb, az amerikaiak meg rájártak, mind a mézre. Igaz, egy klikk az 1 cent, vagy ilyesmi, csak arról feledkezett meg a gugli, hogy van a világnak olyan része, ahol ez a tétel is bizony megmozgatja az embereket.

veles.jpg

Ebet kutyával kell gyógyítani, mondja a népi bölcsesség, én is arra gondoltam, hogy ismerkedem én tovább, ezt a kis zsákutcát gyorsan felejtsük el. Felpasszoltam magam a netre és igyekeztem boldog lenni, végül is hosszabb szünetet tartottam, hiszen amíg a makettessel bíbelődtem, nem törődtem én mással, szívembe akartam zárni, nem volt kérdéses.

Beugrott tehát egy nyurga fiatalember, nem vacakolt, telefoncsizzunk, találkozzunk! Mondta lelkesen. Oké, én sem mondhatok egyebet, találkozzunk. Most megpróbálom egyszerű szavakkal, bár óhatatlanul némi zaklatottsággal elmesélni a szombati történéseket.

Amikor hívott, úgy tíz körül kicsit kevésbé voltam lelkes, de elszántan találkozni akart. Legyen, legyen, hat órakor a Mamutban, de hívjam ha indulok, mert elmélyülten kell dolgoznia egy angol szövegen.  Ó jaj, akkor találkozzunk máskor, elmélyülést én nem szívesen zavarok. De, látni akar és kész, de biztos találkozzunk, ide autózik ha akarom és csodálatos lesz. (ez lett volna a helyes választás, az író utólagos bejegyzése). Felkerekedtem tehát, öt óra fele, felhívtam, hogy indulok, éppen az anyjánál van - mondja, de siet, fut, ott lesz - úgy emlékeztem elmélyülten dolgozik, na mindegy, lehet az anyjánál volt az.

Szép nyugisan közlekedtem, puha sál, zene a fülembe, séta és villamos. Hatkor épp a Széll Kálmán térhez evezek, amikor zörög a telcsi: Gondolom te már ott vagy? mondja. - Miután megbeszéltük, ez nem egy nagy kihívás, igen éppen most szállok le a villamosról. Mert hogy, ő most a Fővám téren van, egy haverját várja, át kell adni egy nagyon fontos anyagot, és akkor kocsiba pattan és már indul is. - Úgy érted, hogy várjak rád fél órát? - kérdeztem, és azt hiszem ez az az állapot, amit a népi egyszerűség gutaütésnek nevez. Hát, nem lesz az fél óra...legfeljebb 25 perc, mert nagyon siet, de ha gondolom szálljak vissza a villamosra és itt zavaros és követhetetlen útvonal tervezés következett, arról hogyan tehetném meg, hogy én valami formában utána száguldok a Fővám térre. Zuhog az eső, jegyeztem meg biztos nem vetted észre, na de ő esernyővel vár. Na, várd csak az anyádat - gondoltam, ritkán vagyok én dühös, de most lehet egy kicsit mégis - és mi van ha addigra az Ecserin leszel? Oda is kövesselek? Ezt nem értette. Hagyjuk, mondtam és elköszöntem. A Mamutban azonmód elfogyasztottam egy csokiöntetes palacsintát, ami még jobban felidegesített, mert eszembe jutott, hogy ez nyilván mind a seggemre rakódik. Ja, még lenyomott egy sms-t: bocsáss meg, nem így akartam...

img_2732.jpg

A horoszkóp szerint szeptember 19.-e óta valami irdatlan szerencse hullámban vagyok, (mi lenne, ha nem, bele se merek gondolni) erre a hétre, kifejezetten azt írta, hogy egy kellemes, mély, érzelmekkel teli kapcsolat kezdetére van kilátás. Igaz nem említette, hogy ez egy férfivel valósulna meg, lehet a székpárnára gondolt, amit a héten vettem magamnak, ide az alkotáshoz. Most megszavazok magamnak egy hosszabb pihenőt, mert agyfaszt kaptam itt már, jönnek az útleírások és hogyan főzzünk akármit posztok.

Egy nehéz nap éjszakája

Nem is tudom, hol kezdjem el, talán a legegyszerűbbnél és lassan fokozom a helyzetet. Az amerikai népek igencsak felháborodtak azon a tényen, hogy a Starbucks idei ünnepi papír kávéscsészéi nem pirosak, hanem zöldek. Na. Méltatlan ez az ünnephez, meg a sok gondtalan emberhez, hogy úgy mondjam a hagyományokhoz. Pirosnak kell lennie oszt pont. Szerintem ez a kispolgári élet biztos jele, meg a magas GDP-é, Amerika tutira jól teljesít, ezen nem kell senkinek aggódnia. Térjünk rá azonban a valódi eseményekre, bár megígérem, hogy ha úgy adódik élőben is megtekintem ezt a papírlázadást, amelyet a Starbucks végrehajtott, fel akarok háborodni már.

Volt nekem, vagyis van is, egy álmom, hogy végre újra együtt alszom egy férfival, úgy értem vele töltöm az egész éjszakát. Egyszerű álmaim vannak, szeretnék még egy finn tó partján üldögélni és vízipipálni, de az még nem teljesült. Az első, hűha, na az igen. Volt már itt több fejezet erről az emberről, a makettesről, meg a leveléről. A hátérben gördült a történet szépen lassan, like a rolling stone. Meglátogattam őt, megnéztük az elmaradt filmet, sétáltunk, csókolóztunk a hídon, mi egyéb, aztán az a rész következett, hogy eljön ő is hozzám. Az őszi szünet adta magát, nem is alakulhatott szebben a dolog. Kicsi ellenérzéseim azért voltak (baljós árnyak), merthogy nemileg nem nagyon ért hozzám, egy egy csók, aztán annyi, fene tudja valahogy úgy éreztem, hogy ennél már tovább is merészkedhetnénk, ennyi együtt töltött idő után. De, tegyük fel ilyen alapos fajta, nem akar a szekér elé szaladni, vagy miféle mondás van erre, ja rúd, na oda nem. A barátnőim is mondták legyek megértő és türelmes, ez most végre olyan igazi, lassan bontakozós, mindenki kap időt mindenre és esélyt kell adni a boldogságnak. A jó bor is lassan érik, meg hasonlók. Hatás alatt voltam, tagadhatatlan, nem láttam az erdőt a fától?

Eljött a nap, úgy indult mint bármely másik, felkelt a nap. Futottam egyet, majd nekiláttam takarítani. Kis lakáskuckómat aranyosra és illatosra sikáltam, ahogy azt már kell. Vacsorát is ígértem az embernek, annak is nekiláttam, ananászos csirke, valahogy ez jött ki a fejemből, meg ilyesmi volt itthon. Azt is mesélte, hogy ő mindig gombás-tejfölös csirkét főz, hát én akkor majd megújítom ezt - mondtam. Délutánra minden készen állt, a kaja illatozott, megterítve, hangulatos fények, én kis feketében. Nem volt pontos időpont megbeszélve, de úgy éreztem hat-hét óra körül jönnie kellene. Én legalábbis mennék, alig várnám, hogy ilyen romantikusan kettesbe legyek. Fél nyolckor még nem volt sehol... rácsörögtem, hogy mégis mi a terve a ma estére, mondta hamarosan indul, má mindjárt, de legalább rögtön.

Az est hátra lévő részeit megpróbálom sztoikusan, minden irónia nélkül elmesélni. Nem lesz könnyű, nem akarnék én itt senkit bántani, de merülnek fel a kérdések bennem sorra, mint hullák a vízfenekéről. Miért? Miért? Miért?

20.39 lementem érte a buszmegállóba, látom üres kézzel jött, sebaj, kis hátizsákja azért van. Kapok egy puszit is. Felvezényeltem a lakásomba, melyet 10 perces körsétával alaposan megtekintett. Érdekes - aszongya - na de együnk, mert nagyon éhes, nem evett egész nap, úgy jött ki valahogy. Asztal, evés, 25 perc elteltével, még mindig eszik, megevett mindent az utolsó morzsáig, közben azért megjegyezte, hogy nem annyira finom... ez mindig jól esik a embernek. Az első sikerélmények már meg is voltak. Egye fene, végül is nem feltétlen a főztömmel akarom lenyűgözni. (kurva jó volt egyébként) Én csicsergek, mesélek, magyarázok, hol a lakásról, hol a normadiai partra szállásról (ez a kedvenc témája), ő falatozik.


21.30 kor végre átülünk a kanapéra és beszélgetünk, gondolom én, pár perc múlva azonban édesen az ölembe hajtja a fejét és - emberek - elalszik. Ülök ott feszesen a szexi fekete ruhácskámban, ölemben egy pasi fejével. Mozdulni se tudok, úgy dermedtem meg, hogy a lábam rendesen alám van fordulva, ahogy megelőzően próbáltam rámosolyogva társalogni. Na banyesz, mi a következő lépés, a roppant erotikus, és tartalmas, férfivel töltött éjszaka irányába? Nem tudom, tényleg nyikkanásom sincs! A Cosmopolitan se írt erről semmit... mi a teendő  alvó férfi társaságában? Nagy nehezen elértem az italom, úgy hogy közben deréktől lefelé nem mozdulok, elég érdekes mutatvány. Azt felhajtottam, hátha eredményez valami eredeti gondolatot. Semmi. Izgek mozgok, csak megébred. De nem...

21.55 a vérkeringés leállt a lábamban, ezért életmentési okokból felráztam az embert és minden megfontolás nélkül azt javasoltam, hogy menjünk át az ágyamra, ott legalább én is fekhetek. Titkosan, nagyon titkosan arra gondoltam, erről valami majd az eszébe jut. Igen, így is történt. Elővette a pizsamáját a hátizsákból és odakészítette az ágyra. Szavam és gondolataim elakadtak, ez hozott pizsamát?! Nem tudom, de az életem folyamán egyszer se jutott eszembe, hogy amikor forró éjszakás találkozóra mentem a férfihez, magammal vigyem a pizsimet, meg az arcpakolásomat, de lám nem mindenki egyforma. Hozta a zöldkagyló kapszulát is, azt majd reggel kell bevennie. Hej Alibanya! Az élet kíméletlen, ad is meg nem is... ilyen ez. Leheveredtünk az ágyra, abban a minutában, már aludt is tovább. Miből vannak egyesek? Én tized ennyit sem vagyok képes aludni, szinte irigységet éreztem, hogy ilyen varázsütésre, a körülményekkel mit sem törődve, akár idegen helyen is így, pikk pakk elalszik. Nagyon jó, és egészséges tulajdonság. Bosszúságomra azonban a takaró tetején elterülve aludt el, hogy még alá se tudjak bújni. Kicsit, de csak egész picit kezdett az agyamon kifolyni az egész jelenet, mi a fasz is ez, hol vagyok én, eltévedtem valami varázskönyvbe, netán erkölcsi kódexbe. Felszólítottam hát, hogy akkor feküdjünk le, ha ilyen álmos. Belebújt a pizsijébe én is a hálóingemben (azért is kimentem és a fürdőbe vettem fel) Na mi következett, hát elaludt újfent, nincsenek itt izgalmas, váratlan fordulatok. Egy darabig szemléltem a mennyezetet, meg a függönyt, meg az árnyakat a falon, meg úgy gondolkodtam szanaszét az élet dolgairól. (bazdmeg). Valahogy aztán csak elaludtam.

23.30 arra ébredek, hogy valaki megcsókol, villám futott végig rajtam, talán mégis?! Csókolóztunk, megmardosta a mellem, nem ez volt eddigi legizgatóbb élményem, de egy szót nem ejtettem, csókolózás tovább, egész szenvedélyes, már éppen felébredt bennem a remény is... amikor hirtelen semmi, összeomlás. A férfi elfáradt és aludni tért, pár perc múlva magához szorított, mint egy plüssmackót és végleg elaludt. Kész. Ébresztő 5.23 kor.

Ez volt kedden, csütörtökön szakítottam vele. Ilyenek vagyunk mi nők. Teljesül a vágyunk, egész éjszakás férfi, aztán mégis pukkadunk és szakítunk. Nem tudom, nyilván bennem a hiba, tolakszom, meg főzök, nőszerű vagyok, kinek kell az ilyen.

UI. Anyu küldött egy dobozka sütit, azt is mind megette. Végül is ennyi öröm azért volt az estben, hogy ha nem is ízlett a kajám, azért jól tartottam.

UI. kettő. Úgy mire gondolhatott, amikor elindult hozzám? De jó piknik? Vagy reméljük nem veszi észre? Áh.

Bukowski szavai illenek ide azt hiszem: "vannak rosszabb dolgok is mint a magány, de évtizedek szükségesek, hogy erre rájöjjünk"

Éhség

Ma azon kaptam magam, hogy vágyakozom. A vágyam elég egyszerű, nem más - ne nevessetek ki - minthogy egy pasi rámfeküdjön. Úgy egyszerűen, akár ruhástól, csak nyújtózzon végig rajtam, teljes hosszában.  Hajtsa rám a fejéjt is, érezzem egy férfi súlyát magamon, és heverjünk szótlanul. Ennyi a vágyakozásom, mindösszesen.

Talán minden szerelmi történet ilyen. Nem egyenlő felek közötti szerződés, hanem olyan álmok és vágyak kitörése, amelyek nem találnak maguknak kiutat a mindennapi élet normális menetében. Csak dráma lehet a vége, és amíg a tűzijáték tart, az ég is elveszti természetes színét.

Jeanette Winterson