Bocsáss meg, nem így akartam

Az élet merengve megy tovább, hamarosan megtudjuk ki lesz az USA új elnöke, ami egy hosszas, tudósok, pszichológusok és lélekgyógyászok, netán szociológusok figyelmére méltán igényt tartó, periódus végét jelenti. Van egy érzésem, hogy szopórolleres a dolog, az amcsik túlhúzták magukat. A megtört fehér ember, ugye. Lehetséges, hogy meglesz az első nyilvánvalóan bunkó, elmeroggyant elnök, vagy az első női elnök, akinek e miatt akár még örülhetnék is, de valahogy erős rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. (Közben az idő kereke nem állt meg, az elmeroggyant győzött a boszorka felett) Mindenképpen történelmi napokat élünk, ezt kedves miniszterelnök urunk is megerősítette, úgyhogy teljesen biztos is vagyok benne. Ami engem illet szeretek történelmi időket élni - hamarosan Barcelonába utazom pontosan 5 óra múlva és gyakorta elfog az elmebaj az örömtől, legalább e téren van valami hepinesz. Az elnök választás kapcsán még egy felhőtlen megfigyelésem volt, a 69 éves Hillary vénséges öregasszony boszorka, míg a 70 éves Donald, hát az egy fess legény, egyes vélemények, kommentek szerint, ennyit a viszonyításokhoz. De legjobban Veles egy macedón városka profitált  az egészből, ahol 140 Trumpos hírportált működtetek, ebből élt már az egész város, mindenki álhíreken agyalt, ezen töprengett - #therealamerica #justicefortrump stb, az amerikaiak meg rájártak, mind a mézre. Igaz, egy klikk az 1 cent, vagy ilyesmi, csak arról feledkezett meg a gugli, hogy van a világnak olyan része, ahol ez a tétel is bizony megmozgatja az embereket.

veles.jpg

Ebet kutyával kell gyógyítani, mondja a népi bölcsesség, én is arra gondoltam, hogy ismerkedem én tovább, ezt a kis zsákutcát gyorsan felejtsük el. Felpasszoltam magam a netre és igyekeztem boldog lenni, végül is hosszabb szünetet tartottam, hiszen amíg a makettessel bíbelődtem, nem törődtem én mással, szívembe akartam zárni, nem volt kérdéses.

Beugrott tehát egy nyurga fiatalember, nem vacakolt, telefoncsizzunk, találkozzunk! Mondta lelkesen. Oké, én sem mondhatok egyebet, találkozzunk. Most megpróbálom egyszerű szavakkal, bár óhatatlanul némi zaklatottsággal elmesélni a szombati történéseket.

Amikor hívott, úgy tíz körül kicsit kevésbé voltam lelkes, de elszántan találkozni akart. Legyen, legyen, hat órakor a Mamutban, de hívjam ha indulok, mert elmélyülten kell dolgoznia egy angol szövegen.  Ó jaj, akkor találkozzunk máskor, elmélyülést én nem szívesen zavarok. De, látni akar és kész, de biztos találkozzunk, ide autózik ha akarom és csodálatos lesz. (ez lett volna a helyes választás, az író utólagos bejegyzése). Felkerekedtem tehát, öt óra fele, felhívtam, hogy indulok, éppen az anyjánál van - mondja, de siet, fut, ott lesz - úgy emlékeztem elmélyülten dolgozik, na mindegy, lehet az anyjánál volt az.

Szép nyugisan közlekedtem, puha sál, zene a fülembe, séta és villamos. Hatkor épp a Széll Kálmán térhez evezek, amikor zörög a telcsi: Gondolom te már ott vagy? mondja. - Miután megbeszéltük, ez nem egy nagy kihívás, igen éppen most szállok le a villamosról. Mert hogy, ő most a Fővám téren van, egy haverját várja, át kell adni egy nagyon fontos anyagot, és akkor kocsiba pattan és már indul is. - Úgy érted, hogy várjak rád fél órát? - kérdeztem, és azt hiszem ez az az állapot, amit a népi egyszerűség gutaütésnek nevez. Hát, nem lesz az fél óra...legfeljebb 25 perc, mert nagyon siet, de ha gondolom szálljak vissza a villamosra és itt zavaros és követhetetlen útvonal tervezés következett, arról hogyan tehetném meg, hogy én valami formában utána száguldok a Fővám térre. Zuhog az eső, jegyeztem meg biztos nem vetted észre, na de ő esernyővel vár. Na, várd csak az anyádat - gondoltam, ritkán vagyok én dühös, de most lehet egy kicsit mégis - és mi van ha addigra az Ecserin leszel? Oda is kövesselek? Ezt nem értette. Hagyjuk, mondtam és elköszöntem. A Mamutban azonmód elfogyasztottam egy csokiöntetes palacsintát, ami még jobban felidegesített, mert eszembe jutott, hogy ez nyilván mind a seggemre rakódik. Ja, még lenyomott egy sms-t: bocsáss meg, nem így akartam...

img_2732.jpg

A horoszkóp szerint szeptember 19.-e óta valami irdatlan szerencse hullámban vagyok, (mi lenne, ha nem, bele se merek gondolni) erre a hétre, kifejezetten azt írta, hogy egy kellemes, mély, érzelmekkel teli kapcsolat kezdetére van kilátás. Igaz nem említette, hogy ez egy férfivel valósulna meg, lehet a székpárnára gondolt, amit a héten vettem magamnak, ide az alkotáshoz. Most megszavazok magamnak egy hosszabb pihenőt, mert agyfaszt kaptam itt már, jönnek az útleírások és hogyan főzzünk akármit posztok.

Egy nehéz nap éjszakája

Nem is tudom, hol kezdjem el, talán a legegyszerűbbnél és lassan fokozom a helyzetet. Az amerikai népek igencsak felháborodtak azon a tényen, hogy a Starbucks idei ünnepi papír kávéscsészéi nem pirosak, hanem zöldek. Na. Méltatlan ez az ünnephez, meg a sok gondtalan emberhez, hogy úgy mondjam a hagyományokhoz. Pirosnak kell lennie oszt pont. Szerintem ez a kispolgári élet biztos jele, meg a magas GDP-é, Amerika tutira jól teljesít, ezen nem kell senkinek aggódnia. Térjünk rá azonban a valódi eseményekre, bár megígérem, hogy ha úgy adódik élőben is megtekintem ezt a papírlázadást, amelyet a Starbucks végrehajtott, fel akarok háborodni már.

Volt nekem, vagyis van is, egy álmom, hogy végre újra együtt alszom egy férfival, úgy értem vele töltöm az egész éjszakát. Egyszerű álmaim vannak, szeretnék még egy finn tó partján üldögélni és vízipipálni, de az még nem teljesült. Az első, hűha, na az igen. Volt már itt több fejezet erről az emberről, a makettesről, meg a leveléről. A hátérben gördült a történet szépen lassan, like a rolling stone. Meglátogattam őt, megnéztük az elmaradt filmet, sétáltunk, csókolóztunk a hídon, mi egyéb, aztán az a rész következett, hogy eljön ő is hozzám. Az őszi szünet adta magát, nem is alakulhatott szebben a dolog. Kicsi ellenérzéseim azért voltak (baljós árnyak), merthogy nemileg nem nagyon ért hozzám, egy egy csók, aztán annyi, fene tudja valahogy úgy éreztem, hogy ennél már tovább is merészkedhetnénk, ennyi együtt töltött idő után. De, tegyük fel ilyen alapos fajta, nem akar a szekér elé szaladni, vagy miféle mondás van erre, ja rúd, na oda nem. A barátnőim is mondták legyek megértő és türelmes, ez most végre olyan igazi, lassan bontakozós, mindenki kap időt mindenre és esélyt kell adni a boldogságnak. A jó bor is lassan érik, meg hasonlók. Hatás alatt voltam, tagadhatatlan, nem láttam az erdőt a fától?

Eljött a nap, úgy indult mint bármely másik, felkelt a nap. Futottam egyet, majd nekiláttam takarítani. Kis lakáskuckómat aranyosra és illatosra sikáltam, ahogy azt már kell. Vacsorát is ígértem az embernek, annak is nekiláttam, ananászos csirke, valahogy ez jött ki a fejemből, meg ilyesmi volt itthon. Azt is mesélte, hogy ő mindig gombás-tejfölös csirkét főz, hát én akkor majd megújítom ezt - mondtam. Délutánra minden készen állt, a kaja illatozott, megterítve, hangulatos fények, én kis feketében. Nem volt pontos időpont megbeszélve, de úgy éreztem hat-hét óra körül jönnie kellene. Én legalábbis mennék, alig várnám, hogy ilyen romantikusan kettesbe legyek. Fél nyolckor még nem volt sehol... rácsörögtem, hogy mégis mi a terve a ma estére, mondta hamarosan indul, má mindjárt, de legalább rögtön.

Az est hátra lévő részeit megpróbálom sztoikusan, minden irónia nélkül elmesélni. Nem lesz könnyű, nem akarnék én itt senkit bántani, de merülnek fel a kérdések bennem sorra, mint hullák a vízfenekéről. Miért? Miért? Miért?

20.39 lementem érte a buszmegállóba, látom üres kézzel jött, sebaj, kis hátizsákja azért van. Kapok egy puszit is. Felvezényeltem a lakásomba, melyet 10 perces körsétával alaposan megtekintett. Érdekes - aszongya - na de együnk, mert nagyon éhes, nem evett egész nap, úgy jött ki valahogy. Asztal, evés, 25 perc elteltével, még mindig eszik, megevett mindent az utolsó morzsáig, közben azért megjegyezte, hogy nem annyira finom... ez mindig jól esik a embernek. Az első sikerélmények már meg is voltak. Egye fene, végül is nem feltétlen a főztömmel akarom lenyűgözni. (kurva jó volt egyébként) Én csicsergek, mesélek, magyarázok, hol a lakásról, hol a normadiai partra szállásról (ez a kedvenc témája), ő falatozik.


21.30 kor végre átülünk a kanapéra és beszélgetünk, gondolom én, pár perc múlva azonban édesen az ölembe hajtja a fejét és - emberek - elalszik. Ülök ott feszesen a szexi fekete ruhácskámban, ölemben egy pasi fejével. Mozdulni se tudok, úgy dermedtem meg, hogy a lábam rendesen alám van fordulva, ahogy megelőzően próbáltam rámosolyogva társalogni. Na banyesz, mi a következő lépés, a roppant erotikus, és tartalmas, férfivel töltött éjszaka irányába? Nem tudom, tényleg nyikkanásom sincs! A Cosmopolitan se írt erről semmit... mi a teendő  alvó férfi társaságában? Nagy nehezen elértem az italom, úgy hogy közben deréktől lefelé nem mozdulok, elég érdekes mutatvány. Azt felhajtottam, hátha eredményez valami eredeti gondolatot. Semmi. Izgek mozgok, csak megébred. De nem...

21.55 a vérkeringés leállt a lábamban, ezért életmentési okokból felráztam az embert és minden megfontolás nélkül azt javasoltam, hogy menjünk át az ágyamra, ott legalább én is fekhetek. Titkosan, nagyon titkosan arra gondoltam, erről valami majd az eszébe jut. Igen, így is történt. Elővette a pizsamáját a hátizsákból és odakészítette az ágyra. Szavam és gondolataim elakadtak, ez hozott pizsamát?! Nem tudom, de az életem folyamán egyszer se jutott eszembe, hogy amikor forró éjszakás találkozóra mentem a férfihez, magammal vigyem a pizsimet, meg az arcpakolásomat, de lám nem mindenki egyforma. Hozta a zöldkagyló kapszulát is, azt majd reggel kell bevennie. Hej Alibanya! Az élet kíméletlen, ad is meg nem is... ilyen ez. Leheveredtünk az ágyra, abban a minutában, már aludt is tovább. Miből vannak egyesek? Én tized ennyit sem vagyok képes aludni, szinte irigységet éreztem, hogy ilyen varázsütésre, a körülményekkel mit sem törődve, akár idegen helyen is így, pikk pakk elalszik. Nagyon jó, és egészséges tulajdonság. Bosszúságomra azonban a takaró tetején elterülve aludt el, hogy még alá se tudjak bújni. Kicsit, de csak egész picit kezdett az agyamon kifolyni az egész jelenet, mi a fasz is ez, hol vagyok én, eltévedtem valami varázskönyvbe, netán erkölcsi kódexbe. Felszólítottam hát, hogy akkor feküdjünk le, ha ilyen álmos. Belebújt a pizsijébe én is a hálóingemben (azért is kimentem és a fürdőbe vettem fel) Na mi következett, hát elaludt újfent, nincsenek itt izgalmas, váratlan fordulatok. Egy darabig szemléltem a mennyezetet, meg a függönyt, meg az árnyakat a falon, meg úgy gondolkodtam szanaszét az élet dolgairól. (bazdmeg). Valahogy aztán csak elaludtam.

23.30 arra ébredek, hogy valaki megcsókol, villám futott végig rajtam, talán mégis?! Csókolóztunk, megmardosta a mellem, nem ez volt eddigi legizgatóbb élményem, de egy szót nem ejtettem, csókolózás tovább, egész szenvedélyes, már éppen felébredt bennem a remény is... amikor hirtelen semmi, összeomlás. A férfi elfáradt és aludni tért, pár perc múlva magához szorított, mint egy plüssmackót és végleg elaludt. Kész. Ébresztő 5.23 kor.

Ez volt kedden, csütörtökön szakítottam vele. Ilyenek vagyunk mi nők. Teljesül a vágyunk, egész éjszakás férfi, aztán mégis pukkadunk és szakítunk. Nem tudom, nyilván bennem a hiba, tolakszom, meg főzök, nőszerű vagyok, kinek kell az ilyen.

UI. Anyu küldött egy dobozka sütit, azt is mind megette. Végül is ennyi öröm azért volt az estben, hogy ha nem is ízlett a kajám, azért jól tartottam.

UI. kettő. Úgy mire gondolhatott, amikor elindult hozzám? De jó piknik? Vagy reméljük nem veszi észre? Áh.

Bukowski szavai illenek ide azt hiszem: "vannak rosszabb dolgok is mint a magány, de évtizedek szükségesek, hogy erre rájöjjünk"