A veréb

Gyere keféljünk, - mondta a férfi, nincs csók, nincs érzelem, de a testem a tiéd, szőröstől bőröstül.

Jó, - mondta a nő - hisz köztünk úgy sincs érzelem, olyanok vagyunk, mint az ág meg a veréb. Az ág sem szereti a verebet, és lám a veréb sem az ágat, csak szeretnek együtt himbálózni a szélben.

A férfi a nyáron arra panaszkodott, hogy a felesége nem elég, hogy nem fekszik le vele, de hozzá sem ér. Laposan elkúszik mellette, nehogy véletlen. Olyan bánatot én még nem láttam ember fején, mint azt, amit ott és akkor tapasztaltam. Szétszállt a levegőben és letelepedett mindenen, mint vidéki por a bútorokon. Nem akarja megcsalni, képtelen lenne rá - mondta, - csak azt szeretné, ha újból megérintené, ha hozzábújna, mint régen. Vágya ennyi csak, nem több. Most hallottam, hogy rákos, akut leukémia, 15 kilót fogyott hirtelen. De, állítólag megérintette a felesége. Végre.

A nő megsimogatta az alvó gyerek haját, arra gondolt, hogy négy éve anya, ebből össze, vissza egy év apát tudott biztosítani a gyereknek, azt is szétbontva hónapokra. Most apa itt van, a hálószobában alszik. Pár hete ez az állapot, néha megsértődik, akkor elmegy az anyjához, van hogy csak másnap jön vissza, de legalább visszajön. Legalábbis. Elég ez egy gyereknek? Elég ez neki?

A háromlábú szék elmélete

Rendben ez a sok kultúra, meg egyéb kihívás, amivel telepakoltam az életem - még rajzolok is - de, azonban maradt egy, még egy kihívás - férfi kell/kellene nekem. Tudom, egy időre kimaxoltam ezt a kérdést, és jóideig nem lesz olyan szerencsém, mint az év elején volt, ez statisztikailag is lehetetlen. Valamint az élet fondorlatos, meg a sors is, nem kell erről nekem sokat itt megnyilatkoznom. Azonban ezen az augusztusi délutánon úgy fél kettő táján úgy éreztem, hogy egy megközelítőleges férfi is jó lesz, most akkor. Sok, nagy választékom nincs, ötletgazdag módon vissza  merészkedtem a netes társkeresőre. Keményen elszántam magam, hogy most randizni is fogok, akármit is mondjanak az emberek. Aztán meg úgy adódott, hogy egy régi időket idéző bejegyzés  lett ebből, mintegy visszatérés a gyökerekhez, bár inkább mást szerettem volna.

Nem könnyű, detényleg nem, a helyzet mit sem változott, férfiak és nők küzdenek az ismeretlennel. Különböző és váratlan akadályokat kell továbbra is leküzdeni ezen folyamat közben. Egy kedves férfi szerződés tervezet formájában próbált biztosra menni, és szerette volna akár jogi úton is leszögezni, hogy bizony nekem a kaland is elég és gyorsan nyilatkozzak erről. Fene tudja, valahogy nem volt kedvem ehhez. Egy másik ugyancsak megnyerő úriember azt szerette volna, ha napokig simogatjuk egymást, kérdeztem, hogy e mögött valami filozófiai magyarázat áll, esetleg ilyen irányú szekta tagja, vagy csak egyszerűen impotens, de ezzel a durva egyenességgel sajnos megbántottam... Elismerem, lehetnék tapintatosabb.

12631347_1037704406301875_2251840728930886774_n.jpg

Azt a vezérelvet találtam ki magamnak, hogy legyen már képzett, legyen felsőfokú végzettsége. Jöhet a megvetés első hulláma, hogy milyen sznob vagyok, meg persze, persze. Én azonban csak arra gondoltam legyünk ebben, ha lehet szimmetrikusak, meg most ez az ötletem támadt. Hozzátenném még, hogy teljesen mindegy, milyen vezérelv szerint válogatok, az eredmény ugyanaz, vagy lesz szerencsém, vagy nem.

Végül is összefutottam valakivel az internet bugyraiban, talán bölcsész volt vagy valami efféle. Kicsit nehezen vergődtünk át az ismerkedés első próbatételein, mindenáron a szexhez való viszonyulásomat próbálta feltérképezni. Ez lehetett volna intőjel - tapasztaltam már eleget, de nem, én randizni akartam, megszállottan. Igyekeztem vele megértetni, hogy így ismeretlenül ezt a kérdést teljesen felesleges boncolgatni, mert lehetek én akármilyen szexmániás, ha egyszerűen nem vonzódunk egymáshoz, ergo hagyjuk ezt a témát, találkozzunk, ha úgy gondoljuk. Némi huzavona után, aztán mégis arra jutottunk, hogy fussunk össze.

Maga a randi megbeszélés is elbizonytalanított, így utólag nem is értem magam, azt javasolta, hogy találkozzunk a Pólus környékén?! Ezen elméláztam néhány percig, én arrafelé lakom, pontosan tudom, hogy a Pólus környékén egy parkoló van, meg egy gazos terület, nem tudtam eldönteni, melyik lehet a célterep. Óvatosan meg is kérdeztem, hogy pontosan melyikre gondol és hogy esetleg nem lehet a dolgot finomítani és a Pólusban benne találkozni akkor már. Korábbi érdekes és megosztó tapasztalataim alapján azonnal jeleztem, hogy a saját kávémat én fizetem nem kell tehát a kockázattól, anyagi tehertől tartania mi szerint, esetleg kidob 450 forintot az ablakon.

13178596_986372901440438_1309685846909045574_n.jpg

Péntek estefelé volt, a nap megyegetett lefelé. Nem mondhatom, hogy a legjobb formámban voltam, de igyekeztem. A randira feldobtam magam és érdeklődve jelentem meg a helyszínen. Végül is az Árkádban beszéltük meg találkozást. Nyugodt nyitottsággal vártam az érkező embert. Csak annyit szerettem volna, hogy ne legyen kellemetlen, és én elégedett leszek.

Megérkezett, némi késéssel ugyan, de ott volt. Nem ismertem meg, az általa küldött kép alapján nem tudtam őt beazonosítani, de szerencsére ő engem igen, úgyhogy az első akadály leküzdve. Letelepedett velem szemben és azonnal belecsapott életének elmesélésébe. Belül sóhajtottam egyet és üldögéltem, figyeltem a történetet, de azért mellékágon azon töprengtem, hol lehetnek a kedves, érdeklődő férfiak. Egy régi ismerősöm, itt ezen az oldalon, mindig a fejemhez vágta, hogy a nők képtelenek meghallgatni a férfit, és hogy mindig az ő csicsergésüket kell hallgatni a végtelen unalmas életükről.... Nem tudom, engem valahogy elkerülnek ezek a típusok, már akik kérdezgetnek és a csicsergésemre kíváncsiak, valahogy mindig hallgató leszek, a feszülten figyelő, bólogató és kérdező. És mesélt és mesélt, az anyukájáról, az apukájáról, az öccséről, hogy ezek külön, külön és együtt milyen hatással voltak, vannak az életére. Majd váratlanul nekem szegezte a kérdést, hogy tudom-e, hogy ő ki is valójában? Kicsit megdermedtem ilyen csavarra nem számítottam, ki lehet ő, és mit kellene itt most felfedeznem? Sokáig nem tartott a bizonytalanság: Ő egy reneszánsz művész reinkarnációja - mondta nekem csillogó szemekkel, ezért gyakran érez késztetést, hogy idegen nyelven beszéljen.

Visszafogott nő vagyok, egyedül nevelem a gyerekeimet, engem már annyira meglepni nem lehet semmivel. Kitudom szedni a paradicsomfoltot a fehér terítőből, ismerem a szódabikarbóna 100 féle alkalmazását, tudom, hogy a hold és Szaturnusz szöge milyen hatással lehet az orchideák virágzására, hogyan lehet idegállapotban lévő kamaszt lenyugtatni, milyen hatással van a viagra a magas vérnyomásra, nem jöttem én zavarba. - Hogyan jöttél rá erre? - kérdeztem teljes hidegvérrel és érdeklődő tekintettel. Egy sorozat nézése közben - felelte. Ó, mondom, akkor már láttam elkészült művedet - magam sem hittem, hogy ilyen könnyen mondok ilyesféle mondatokat, ő pedig lelkesen bólogatott. Majd átkanyarodott az életbölcsességek megvitatására.

24.jpg

- Tudod, - mondja - a kapcsolat olyan, mint egy háromlábú hokedli, egyik lába a szex, a másik lába az érzelem, a harmadik pedig a szellem. Sajnos még nem talált olyan nőt, aki ezt a roppant eredeti feltételrendszert hozni tudta volna. Éreztem, hogy alattam is vékony a jég én sem leszek a nagy áttörés. Közben már arról mesélt, hogyan veszejtette el a szüzességét egy csodálatos bomba nő (ki más), egy sztyuárdesz segítségével. Természetesen bámulatos élményekben részesítette a hölgyet, így szűzen is. Egyszerűen nem tudott vele a partnere betelni, de sajnos szellemileg nem voltak egy szinten, nem volt meg a hokedli három lába, így lépéskényszerbe került.  Azóta is keres, kutat - a háromlábú szék lebeg szemei előtt. Úgy érzékeltem, hogy általában a szék szexuális lábát igyekszik megragadni és onnan tovább indulni, de végül is lehet, hogy tévedek. Már arról bugyogott, hogy én szellemileg megfelelő partner vagyok az evidens (tyűhaj), de a szőke légikisasszony, sajnos olyan magasra tette a lécet fizikálisan, hogy aztat én nem tudom megugrani. És ugye öt csillagos bor után a négy csillagos...

Nagyszerű, - sikkantottam, letettem az ötszázast a kávéért és ellibbentem, még hallottam, ahogy a természetgyógyászról kezdett volna egy izgalmas történetet, én már futottam a földszinti cukrászda felé, hogy lelki nyugalmamat gyorsan helyre billentsem. A férfi kérdés - úgy éreztem, határozatlan ideig nyitott marad.

Emlékszem hazafelé azon gondolkodtam, hogy az emberiség vajon miért fejlesztette ki a pillangó úszást? Miért vergődnek rengeteg erőbevetéssel emberek, hogy fenntartsák magukat a víz felszínén, evickélés segítségével? És milyen fárasztó! Vannak erre sokkal hatékonyabb megoldások is, vagy hallott valaki olyanról, hogy egy hajótörött pillangóúszással közelítette meg a partokat?

És még valami nyugtalanított, az igazán valamirevaló, egészségtűrő szuperasszonyok most már zöldbanán lisztet használnak, lehet online rendelni, csak 900 forint. Ideje felzárkóznom, mert tudatlanságomban egyszerűen liszteket használok búzából, mint öreganyám, ugyanmár.

Egyszerű augusztusi nap

Telik az augusztus, én siváran ülök a nappalimban. Ezt az életképet tudom prezentálni a kedves érdeklődőknek, és sajnos magamnak is. Néha nézek valamit, mint a koreai főnök Kim, vagy iszom, ez az aktivitás. Még eligyekszem úszni, hogy azért már. Értelmezni nem nagyon tudom a helyzetet, megviseltek a dolgok, megfáradtam, rám telepedett az idő, az elmúlt események? Ki tudja? Jelzem is előre, hogy nem lesz ez egy nagy volumenű megszólalás, inkább olyan próbaféle, hogy vajon formába tudom-e hozni magam, ismerem-e a betűket. Ha valakinek van jobb dolga, hát nyugodtan végezze azt, nem lesz itt világmegváltás.

A sok szürke semmibe aztán tegnap utat tört egy hír, azt is mondhatnám áttörtek a napsugarak a felhőn: A tudósok megállapították, hány perc pihenő szükséges két merevedés között. Végre, végre végre, ezt amúgy senki nem tudta, ez a szám, ez az információ a ködbe veszett, főleg mi nők támolyogtunk ez ügyben teljes bizonytalanságban. Én is sokat töprengtem ezen nyugodt perceimben, meg amikor nem voltam ilyen ványadt állapotomban. Fel, fel merült bennem a kérdés, vajon hány perc kell tényleg, és miért nincs ez már tudományosan körbejárva. Szerencsére a tudósok érzékelték ezt a hiány, ha lassan is. Nem az én tapasztalataimra hagyatkoztak, ez egy pozitív fordulat a történetben, mert azok megfejthetetlenül szélsőségesek. Volt, hogy úgy láttam hetek és hónapok is kellenek bizonyos férfiaknak két felállás között, mások viszont percek alatt regenerálódnak. Ebből bármire következtetni még egy brit tudósnak is igazi cselendzs lenne. A tudomány azonban ennél sokkal merészebb, egyedi útvonalakat jár be és inkább sok más adatot vesz figyelembe épülésünkre és fejlődésünkre.

Most, hogy elolvastam a hírt már látom és érzem, a jövő tipródásait, az álmatlan éjszakák forgolódásait, azon fogok töprengeni, hogyan mérték ezt meg, le vagy fel a tudósok? Hogyan jutottak el az eredményhez, nyilván fáradságos munkával, de mégis milyen módszerekkel. Egyelőre semmi ötletem nincs ezzel kapcsolatban, és ez igencsak zavar, az nem lehet, hogy álltak ott kalendáriummal a megfigyelt egyedeknél....

Nézzük az eredményt, amely így hangzik, minimum átlagosan 30 perc szükséges az újjáébredéshez, de van hogy 24 óra is kell.... egy kicsit szélesnek tűnik a réndzs. Őszintén, ha végig gondolom nem is értem, hogy ez miért fontos, egyáltalán miért volt erre szükség? Sokszor az egyig eljutni is igen göröngyös az út, sőt így aztán, hogy az egyről a kettőre mennyi idő alatt jutunk el, az meg már tényleg átkozottul fontos információ.

Érdekesebb volt megfigyelni a férfiak reakcióját, amikor ezt felvetettem csevegésképpen.... Azonnal felhorkantak és megvetően véleményezték a kutatási eredményeket, még hogy fél óra, ekkora viccet... mert szerintük pár perc elég, na jó mondjuk hat, de megint mások végtelen erekcióról számoltak be. Én csak hallgattam, cukik voltak, na és én tényleg nem akarok frusztrációt okozni. A kutatás eredménye valahogy számomra is csalódás, olyan komolytalan - 30 perc és egy nap között, most mégis mennyi? Olyan ez mint az egyszeri időjárás-jelentés, napsütés várható, helyenként felhőkkel, itt ott csapadék is előfordulhat, szélsőséges esetben jégeső...

amedeo_modigliani_3497090b.jpg

Számomra fontosabb az a kérdés, hogy hány nap, esetleg hónap kell, hogy egyáltalán férfi közelbe kerüljek.... Most jut eszembe egy nőnek nem is szabad ilyesmin gondolkodnia. Te jó ég, hát ezzel próbálkozom visszaírni magam. Megyek inkább megnézem a Modigliáni kiállítást. Szegénynek rettenetes élete volt, egyrészt csak a hosszú nyakú nőket szerette, de ami ennél is borzasztóbb egész életében beteg volt és ez nehezen kombinálható az ivászattal, mondhatni ez egy vesztes kombináció. Egy hajnalon aztán italos állapotban kinn maradt a hidegben, ezt a beteges szervezete nem bírta és pár nap múlva el is halálozott, 36 évesen. A tragédia azonban még csak ezután kapott lendületet: élettársa nyolc hónapos terhesen öngyilkos lett, levetette magát az ötödik emeletről. A lehetőség, hogy egyedülálló anyaként villanthat nem tűnt neki vonzónak, fene érti...