A villamosban pattogatott kukorica illat volt, meg reggel, nagyon reggel. A kombináció elég furcsa, inkább mozis, mint hajnali. Álmosan kuporogtam az egyes villamos egyik kietlen sarkában, utaztam a munkahelyemre. Két órát töltök ezzel, van idő gondolkodni... Az Árpád hídnál a neonnadrágos ember ma is furulyázott, egyszer az ő történetét is meg kellene írni. Semmi váratlan dolog nem volt a levegőben, amit nagyon sajnáltam, elég bágyadt és semmilyen voltam. A tavasz nem akart megérkezni és az idén valahogy szükségem lett volna rá. Leírhatatlan vágyat éreztem, hogy valami izgalmas fordulat következzen be. Nem tudnám megmondani mi lehetne az, csak valami, ami kimozdítana a megszokásból, a mindennapos dolgokból. Zenét hallgattam, vannak ilyen tematikus listáim, when I fell guite ugly, when, I thinking over and over és így tovább, na valami ilyesmivel szórakoztattam magam. Utána aztán kicsit szégyelltem magam, mert végül is elégedett lehetek az életemmel, számos más élet sokkal lehangolóbb és unalmasabb, Az enyémet akár jónak is mondhatnám. Ezen felül, ha hiszek a reinkarnációban, akár lajhárként, vagy kavicsként is lehetnék most a Kalahári sivatagban és nem vagyok. Szőke nő vagyok itt Pesten, ez határozottan jobb.

Per Peterson regényét, a Lótolvajokat olvastam. Arra gondoltam, valahogy meg kell hogy örökítsem az élményt, mert azt hiszem nagyon különös és meghatározó volt, nyomot hagyott. Nem azért mert hihetetlen regény, fordulatokban gazdag, vagy titokzatos. Nem. Hirtelen sikerült férfiként gondolkodnom és látnom a világot. Ettől vált érdekes olvasnivalóvá. A világirodalom tele van hangzatos és heroikus nőalakokkal. Anna Karenina, Bovaryné mittudomén. A női lét: életadás, önfeláldozás, szerelem és az ezekből fakadó hagyományos szerepek sokkal kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb dilemmákat és életutakat tudnak elénk varázsolni. Jobban, egyszerűbben megírhatók, az olvasó számára jobban elképzelhetők... A férfi lét az valahogy más. Más síkokon játszódik, más gondokkal. Ebben a történetben rá tudtam erre érezni. Itt meg kéne ragadni a lehetőséget, hogy ezt szavakba is öntsem, nem lesz egyszerű, merthogy olyan egyszerű volt minden. Hideg, sok fa, a lélegzet látványa, befagyott tó, egyszerű faház, motorfűrész, tűzifa. Kimosott nadrág, bögre tej, kutya. Egy apa, akit imádni lehet, aki tökéletes. Egy apa aki eltűnik. Eleinte hiányérzetem volt, nem találtam a helyem a történetben, mint egy fapados repülőgép, színtelen mozi. Sehol semmi érzelmi bonyodalom, nincsen le -fel hullámzás, semmi elemző gondolkodás, töprengés, önmarcangolás aggódás... És akkor megértettem, hogy ez egy színtiszta férfiregény és elkezdtem imádni. Sikerült férfiként látni, láttatni az életet, a kapcsolatokat, az érzelmeket. Nagyszerű élmény volt. Fehér vásznon fekete vonalak - de nem a színtelenség, hanem a tökéletesség, egyszerűség szimbólumaként.

 

A férfi lét eszenciáját mutatja meg a regény. Az erdő, a leendő tűzifa, melyet kemény munkával lehet majd begyűjteni. A ház, a gyakorlati teendők tárháza, melyek férfikéz iránt fohászkodnak, ott kell fúrni, amott csavarozni, a fűrészt olajozni kell. A főhősünk egy idős férfi, aki férfi és magától az. Lehet ez most egy furcsa mondat volt, nem tudom szebben megfogalmazni. Egy pillanatnyi kétely nincs, hogy mennyire valódi, igazi férfivel állunk szemben. Nem kell mellé női szereplő, anya, feleség vagy szerető, hogy érezzük mennyire férfi. Így, magában is az.

Azt hiszem valahol itt alakul a válasz a sok kétkedésre, hogy az emancipált nő mellett hová lett a férfi. Sehová, megvan, meglelte önmagát. A feminizmus esetleg kivégezte a férfit, de nem, nincs itten semmi gond, csak kellett egy lélegzetnyi szünet, hogy meglegyen az új ritmus. Nincs verseny, nem lehet verseny, az értékek, az adottságok egyenrangúak, csak mások. Már nem egymástól vagyunk azok akik. Nem nőtől férfi a férfi, és nem férfitől nő a nő, ez már nem egy meghatározó feltétel. Elsősorban önmaguknak kell megfelelni az embereknek, önön elvárásaiknak eleget tenni, megvalósítani valamit abból, amit elvárnak maguktól. Mindegy, hogy nők vagy férfiak. Így tudnak már más szemmel egymásra nézni. A világ átalakulóban van, a nemi szerepek és feladatok is, a kapcsolatok is. De probléma nincs, legfeljebb megtorpanás. Megtaláljuk egymást.

Chris Cornell meghalt, még inkább öngyilkos lett, ami tovább rontotta a kedvem. Szép, tehetséges ember, ráadásul úgy volt tehetséges, hogy fel is tudta használni azt - mégis elpusztította magát. Ilyen alattomos a depresszió, a lelki betegség.

Valami hasznos legyen a mai írásomban is. Találtam egy igen kellemes idézetet a zsák állatról: "Az ifjú zsákállat a tengerben kóborolva keres egy megfelelő sziklát vagy koralldarabot, amire rátapadhat, és azt az élete otthonává teheti. Ehhez a feladathoz van egy kezdetleges idegrendszere is. Amikor megtalálja a helyet és gyökeret ereszt, már nem lesz többé szüksége az agyára, úgyhogy megeszi. (Ez olyasmi, mint egy állandó kinevezés a tudományban.)" Én még tudnék felsorolni néhány helyzetet, amikor ez bekövetkezik az élet során. El lehet gondolkodni.