A presszó

Van néhány szösszenet, amely az ínséges billentyűzetmentes szomorúság során keletkezett, azokat próbálom összerázni valami egésszé.

2017, sehogy nem akarok ráhangolódni az évre. Feltételezem számmisztikai magyarázata van, az évszám végösszege 1, ami ugye semmi jót nem jelent. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a gyerek kólát öntött a laptopba, szóval még írni sem lehet. (közérdekű közlemény) Siralom.

A terveim azonban nem változtak, férfit akarok magam mellé, valamint el akarok utazni Berlinbe. Nincs új a nap alatt. Még azt a felfedezést tettem, hogy -5 fok alatt nem működöm, legalábbis eddig, ebben az évben. Teljesen megállt bennem az élet, nincs gondolatom, szürke vagyok és egy helyben ülök vagy állok. Nem szeretem. Rémesen szomorú progmetált hallgatok, az sem az a feldobós fajta.

Megyek a kávézóba, halkan potyog a hó körülöttem, az ég sötétszürke. Az emberek lehajtott fejjel torlódnak a kásás úton. A fejemen kívülről sapka hatalmas bojttal. A fejemben belülről zavaros gondolatok. A kávézóban egy férfivel fogok találkozni, szereti a metálzenét és egy ír akusztikus zenekarban játszik. Barna hajú 173 cm magas. Mit várhatok ettől a kombinációtól? Ez az, amin egyáltalán nem gondolkodtam. Szimpatikusnak tűnt. Megnézem, ennyi volt az elvárás. Éppen az imént hívott, hogy már ott van, mondtam menjen be, ne álljon már a hidegben. Most fordulok a kávézó elé. Nem ment be, ott áll az ajtóban.

- Szia - mondja.

- Szia - nézem az embert, továbbra sem gondolok semmit, - talán menjünk be mit gondolsz? Igen igen, mondja.

Leültünk egy asztalhoz. A kép amit látok a valóságban, nem az a kép, amit eddig láttam, valami egészen más, de ezt már teljesen megszoktam, volt már ilyen. Nagy gyakorisággal az ember akivel beszélgetek, és akiről fényképet kapok, az egész más. Ezen már annyit nem is kell agyalni. A kulcs a személyiség, az vajon áthidalja-e az előzőből fakadó esetleges csalódást. Ezt fogom most akkor kitapasztalni, hátha.

Kávézunk és mesél mesél. Vidéki fiú, de már pár éve itt él a városban, imádja a gitározást ezért három együttesben is játszik, emiatt nincs ideje egy valódi kapcsolatra (értem csak dugni szeretne). Részletes leírást kapok az egyes zenei formációk programjairól és az ő szerepéről ezekben (zseni, pillanatok alatt összedob egy top listás számot). Majd megtudom, hogy női rokonai, anyukája nagynénije, keresztanya gyakran csomagolnak neki, mert ugye köztudott, hogy a városban nehéz élelmiszerhez jutni. Ha, már így van, akkor ezeket meg is kell ennie, ami, hát meglátszik most rajta. (rövid indoklás a kép és a valóság közötti eltérésre) Ja, és pókjai vannak, ez a házi kedvenc. Itt egy gyenge kísérletet teszek, hogy én is bekapcsolódjak a beszélgetésbe, és megemlítem, mintegy mellékesen, hogy nekem macskám van. Azonban ez az információ, mint érdektelen, elporlad a légtérben, megtudom a hét pók történetét, mikor vette őket és melyik mit eszik, valamint mikor vedlette le a bőrét vagy milyét. Van szelíd pók és dühös pók, de a szelíd pókot sem lehet sokszor kézbe venni, mert bármikor megdühödhet és onnantól a dühös pók kategóriába tartozik. Renget pók elfér egy lakásban - mondom erről én is tudnék mesélni - de csak mosolygott és elmagyarázza, hogy hány köbcentire van szüksége egy póknak és van, hogy napokig meg sem mozdulnak. Egyszer azt hitte meghalt az egyik, de aztán megnézte a gugliban és halott pók összegömbölyödik és furcsa alakzata lesz és a lábai nagy valószínűséggel az égnek merednek. Ebből tudta, hogy mégsem halt meg a pók, csak ül. Továbbá most még munkát is keres, mert összeveszett a főnöke fiával, ebből kifolyólag bizonytalannak érzi helyzetét a cégben, (pedig tudja jól, hogy pótolhatatlan) szabadságra sem nagyon engedik, akkora nagy a szükség rája. További információ, anyukája egy bohókás néni, aki már egy metál koncertre is elkísérte.

Észrevétlen megnézem az órámat, tényleg nem akarom megbántani, de úgy éreztem egy óra idő az méltányos lesz erre. Arra gondoltam ennyi elég egy első randiból. Kérdeztem, hogy érzi kifizessem a kávét, mit szeretne. (voltak itt már bonyodalmak) Alaphelyzetben nem volt baj vele, csak nekem valahogy nem ragadta meg a fantáziámat. Nem éreztem semmit, vagy némi bágyadtságot, egy randival több, végül is nem rossz, de nem is jó. Ez sem jött össze igazán. Megpróbálom új alapokra helyezni ezt a keresgélést. Úgy látom én ezt: megint tettem egy lépést, hiszen előbb utóbb lesz valaki megint. Lépteim alatt rotyog a frissen esett hó, távolodok a kávézótól. A telefon megzizzent, üzenetet kaptam, nagyon tetszem, szeretne velem szeretkezni. Nézem, így okos telefonon leírva, fehér háttér, zöld felhőcske. szeretkezni. Régen használtam ezt a szót, ahogy így nézegetem újabb üzenet érkezik: szombaton 14-17 óra között ráér, tudna fogadni a lakásán. Puff, gondolom ott lehetne "szeretkezni", miközben körülöttem pókok ülnek és gondolkodnak. Szép péntek este van. A hó tovább potyog a szürke égből.

Update: a randi után még tovább leveleztünk, nem akartam csak úgy elvetni, mert végül is nem tett rám igazán rossz benyomást és hát ugye, meg kell ragadni az alkalmakat, harcolni kell minden potenciális férfiért. Némi küzdelem után kiderült, hogy csak szexet szeretne, sajnos nem tud, tényleg nem tud semmilyen energiamorzsát sem erre a területre biztosítani. Inkább ül a számítógép előtt és órákig levelezget nőkkel, az ügyben, hogy nincs erre ideje, csak egyet akar dugni és értsék már meg végre. A minap megint jelentkezett, hogy nem gondoltam-e meg magam.

Sajnos nem.

 

Vallomás

Lehet ítélkezni egy email cím alapján? Minap beszélgettem egy férfival - ez ilyen hagyomány nálam -  kérte, hogy térjünk át a levelezésre. Még nem sok szót váltottunk, de legyen mondtam:  napkirályfia@ mondta, nem napkirályfi, hanem fia, ne keverjem össze. Az ismerkedés valahogy ezen a ponton megakadt, ez volt az a lépcsőfok, ahol én már nem mentem tovább. Nem tudok bővebb magyarázatot adni, talán a telihold tette, vagy a horoszkóp, nem tudom. Szélirány? Olyan bánatos lettem, vagy sok lett már, meghatározhatatlan. Napkirályfia. Oké, mondtam kleopatraarabokvedelmezoje@ ról várd levelem. Majd megittam egy pálinkát és lefeküdtem. Ez volt egy tömör bevezető.

14088454_1252943431417753_2289531004294071524_n.jpg

Olyan valami létezik, hogy az emberből kiveszik minden írói hajlam? Ugye nem, csak valami átmeneti betegség ez rajtam, legalábbis szeretném. Ezt csak idevetettem, nem igazán komoly a gondolat és nem is ez a tárgyalás. Az most jön.

Válságos időket élek. Be kell vallanom itt valamit, saját magamnak, meg a nagyvilágnak is. Ezt a blogot pár éve írogatom és főleg arról szól, milyen szédületes élményekben részesültem, miközben férfivadászatba bocsátkoztam. A valóság nem teljesen ilyen. Az élmények, tapasztalások megvoltak, de én végestelen végig szerelmetes voltam egyetlen egy emberbe, rövid kihagyások kivételével. Mégpedig nagyrészt reménytelenül. A blogot is akkor, és azért kezdtem el írni, mert ez a kedves férfi éppen kidobott. Azt kell mondjam sajnos csak átmenetileg. Az egész történet sanyarú, mint az éretlen citrom, vagy mint az úttesten szétlapított füge.

Az elbeszélés évekre nyúlik vissza, ha valaki szeretne egy papírzsepis, szerelmi történetet itt most elolvasni naplementével és rózsaszirmokkal, az nagyot fog csalódni. De még csak valamiféle hapiending is hézagos a történetben. Semmi pozitív fordulat, amerikai történetépítés. Lúzertörténet, úgy ahogy van. Megpróbálom összefoglalni. Nem lesz könnyű, mert az ember hajlik a magyarázkodásra, részletekben való elveszésre az önsajnálatra és úgy egyáltalán, a nyálas érzelgősségre.

Az embert társkeresőn ismertem meg, ha a mai eszem van akkor, ami nem volt, egész másként alakul a történt. Gondolom én, most, a mai eszemmel. Akkor azonban nem a mai eszem volt, hanem az akkori, ez remélem elég zavaros mondat volt. Meg ugye a szerelem útjai kifürkészhetetlenek, ebből a csodálatos origóból induljunk ki. Egy villamos megállóban találkoztunk, onnan ismertem fel, hogy ez most egy nagy találkozás, hogy megbotlottam, ez az amerikai filmekből ismert, ikonikus jel, arra nézve, hogy itt most érzelmi jelentőségű részhez értünk. Több filmből is tudjuk, hogy amikor a nő hanyatt esik, vagy hülyén vihog, esetleg tűsarkúban fut, megbotlik, ráönti a kecsapos krumplit a férfi nadrágjára, akkor értelmileg labilis állapotba került, esetleg szerelembe esik éppen, vagy a női princípiumokat valósítja meg. Tudom, ez azért túlzás, mármint a szerelem, de megilletődtem, ezt állíthatom. A találkozást másik találkozás követte, csók és egyéb kellékek. Valamint csetelés, főleg az. Ezek anyaga egy régebbi típusú számítógépet színültig megtöltene. Több ezer oldal, egyszer lementettem és átalakítottam world dokumentummá, innen az adat. Ezt miért tettem nem tudom, egyszer sajtot is próbáltam készíteni, meg makramét, néha vannak megmagyarázhatatlan kilengéseim és próbálkozásaim. Szerelembe, a találkozáshoz képest, fél év múlva estem. Percre pontosan tudom, egy áprilisi napon. Csütörtök volt kb. fél egy, na ekkor történt. Emlékszem, egyik pillanatban még csak ültem az íróasztalnál, a következőben, meg szerelmes lettem. Ilyen ez. Közben küldött nekem egy zenei anyagot, amelyben zongoráztak. Ez volt a vízválasztó, ha lehet ezzel a szóval élni, ebben a helyzetben, én meg voltam a partra vetett hal. Ez a kapcsolat nagyon szerencsétlennek bizonyult. Kapcsolatnak is alig nevezhetjük, bár mivel mindketten ezzel a szóval illettük, talán mégis megkockáztathatom ezt a kifejezést.

1003400_1020719971333652_3059581635564044584_n.jpg

Egy év vergődés után, egy fáradt októberi napon, az ember azt írta nekem hogy elég lesz ebből. és tényleg. Már korábban is elég volt, de addigra meg már biztos, ezt azonban senki nem tudta, nemhogy én. Sírtam rítam, elkezdtem blogot írni, hogy aztán pár nap után ugyanott folytassuk csak immáron levelezés formájában. A levelek is több kötetnyi anyagot biztosítanának az érdeklődőknek, de ehhez ugye legalább az egyikünknek valamiféle celebnek kellene lennie, vagy hadvezérnek, vagy valami ilyesmi, de erről szó nincs. Képzeljék el Rákóczi összes levelezését a bujdosás alatt, és azt szorozzák meg öttel, valami ilyen mennyiség. Igen unalmas levélkék ezek, a legtöbbször előforduló szó, a miújság. Mi ez már kérem? Ez ment hosszabb rövidebb szünettel, egészen a múlt hétig. Mondjuk tavaly már alig találkoztunk meg alig is írtunk, jól kigyógyítottam magam az egészből. Nagyon erős önszuggesztió és hidegvizes borogatás, valamint egy váratlan szerelem segített ebben. De és akkor idén újévkor, valami gyengeség kapott el, mondhatnám rés a pajzson, és meglátogattam. Na ezt nem kellett volna, sikkantana fel most valami kapcsolati tanácsadó, vagy egy okos nagynéni. Ezek nem álltak akkor aznap a rendelkezésemre. Meghívott, elmentem, így ennyi. Az ember elméje beteg, az egyszer biztos, legalábbis az enyém és könnyedén átadja a helyet a szívnek, ha mondhatok efféle lapos hülyeségeket. A szívem újra bevezényelt a sötét susmuserdőbe. Olyanokat képzeltem, balga, naiv módon, hogy izé, most minden más, hát milyen aranyos már. Hülye. Azért kicsit már fejlődtem és pár hét lobogás után, már léptem is. A szívem darabokban. Ahogy a melankolikus lányregények végén szokott lenni. Kisprobléma, hogy én meglett asszony vagyok, szóval.

Joggal merül fel a kérdés, hogy de miez, miez? A válasz igen nehéz lesz, mert szinte nincs is. Ez nem matematika, vagy fizika, hogy pontos képlettel és számsorral reagáljam le a kedves érdeklődőt, sőt még vektorokat sem tudok hozzácsatolni az ábrához. Ábra sincs. Az embernek van/volt egy másik kapcsolata is, mely vidéken zajlik. Emberem lélekben sérült és még másban is, de ezt most hagyjuk. Viszont egyébként kecses és okos, mely tulajdonságai elegendőnek bizonyultak, arra, hogy beékelődjön szívembe. Na meg a büszkeség (enyém lesz, ha beledöglök is), amely nagyon rossz tanácsadó. Aztán a belefektetett energia visszaszerzésére irányuló újabb energiabefektetés és így tovább. Hevenyészetten írom mindezt le, mert nem örülök az egésznek, és nem is tudom megmagyarázni, főleg a saját motivációmat. Akart is, meg nem is. Vívódott a kényelem és a kihívás között, sejthető, hogy ki nyert. A kényelem. A több néhány sikertelen próbálkozás, hogy behelyettesítsem őt egy tényleges valódi férfiemberrel, a néhány roppant kellemes élmény, találkozás, mély pillanat, ami hozzákötött, a bánat, a vergődés, mindezek együtt egy olyan érzelmi síkot hoztak létre ártatlan lelkemben, mely egyszerűen lepattintotta a férfiak közeledését és kedvetlenné, informálissá tette az én bizodalmamat és elvárásaimat más férfiak iránt. Ha valami éppen össze is jött, az bosszú volt, vagy bánatos felelet az említett ember tetteire, viselkedésére.

A kilábalás bő egy éve kezdődött. Már leépítettem, elfeledtem, üdén szabadon elmentem egy koncertre, és azonnal, de azonnal szerelemre fakadtam. Egy kellemes élményt kaptam ajándékba, egy fél éves boldogságot. Ez lehetett volna egy jel. Ebből meg kellett volna értenem, hogy ez akaszt engem. De nem, én még egyszer meg akartam mártózni ebben a wasabis, érzelmi pocsolyába. Egészségemre.

Jó hírem van, lépek tovább. Most aztán tényleg. Jöttem haza, néztem fel a szürke égre, és láttam ahogy elszáll, mint egy nagy lufi. Ott libegett és egyre kisebb lett. És nem akartam utánanyúlni, meg sem mozdultam.

Legközelebb a férfi ing történetét írom meg, vagy valami hasonlót.